Bár a 27 százalékos áfakulcs, illetve a februártól 75 naposra emelkedő kiutalási határidő nem ellentétesek az EU irányelvével, nehéz hozzájuk alkalmazkodni. Pontosabban ahhoz a többletteherhez, amit az áfa finanszírozása jelent. Tovább »
Jó hír a tartós bérlettel foglalkozó vállalkozások számára, hogy január 1-je óta a személygépkocsik bérbevétele utáni áfa levonható. Az új rendelkezés piacbővülést hozhat a cégek számára, de a bérbevevők is jól járnak, hiszen a számukra ez költségcsökkenést jelenthet. A változtatásnak ugyanakkor hátrányai is vannak, így a cégek adminisztrációs terhe jelentősen emelkedhet, visszatérhet például a régi jó útnyilvántartás. Tovább »
Alig száradt meg a tinta az igen terjedelmes 2012-es adótörvény-módosításokon, amelyek gondos áttanulmányozása még a szakértők számára sem egyszerű feladat, a két ünnep között máris újabb, nem elhanyagolható horderejű adótörvény-módosításokat fogadott el az Országgyűlés, mindezt rohamtempóban. Az újabb adómódosítások a befektetésialap-kezelőkről és kollektív befektetési szolgáltatókról szóló törvényben bújnak meg, más egyéb törvényeket érintő módosításokkal együtt, így ez a törvény sem más, mint egy salátatörvény. Tovább »
Az ma már mindenki számára közismert, hogy január elsejével az eddigi 25 százalékos áfakulcs 27 százalékra emelkedik. Az évből azonban még hátravan három hét, szakértőnk pedig összegyűjtötte, hogy mire érdemes odafigyelni a számlák kitöltésekor. Tovább »
A fogyasztást és a vagyont terhelő adók növelésével igyekeztek a válság nyomán keletkezett költségvetési lyukakat az uniós országok betömködni – derül ki az Európai Bizottság közelmúltban kiadott tanulmányából. A tagállamok 2010. január 1-je és 2011. június 30-a közötti adópolitikai lépéseit áttekintő anyag megállapításai szerint az említett másfél évben a tagállamok legtöbbje állami adóssággá konvertálta a 2008 végére összegyűlt és 2009-ben drasztikus gyorsasággal és mértékben leértékelt lakossági és vállalati adósságokat, követve az akkor még tetszetős amerikai példát. A tanulmány szerint azóta azonban kiderült, hogy a kormányak ezzel csak időt nyertek, nem megoldást. Rövid távon gondolkoztak, tünetet kezeltek, és jócskán elszámolták magukat a fogyasztás és a kereslet feltámasztásával kapcsolatban. Tovább »
A hétvégén együtt ebédeltem egy barátommal. Az ebéd végén, ahogy a számlát megkaptuk, egyszer csak kibukott belőle: –„Vajon mi lesz a borravalóval? Hogyan számolják, számolhatják el az éttermek? Hiszen nincs róla pénztári bizonylat, vagy számla.” Kérdéséből rögtön láttam, hogy két fogalmat kever, a szervizdíjét és a borravalóét… Tovább »
Lassan vége a jó időnek, és a hidegfronttal megérkezik az influenza. A jó hír: egy két évvel ezelőtti törvénymódosításnak köszönhetően a munkaadók adómentesen biztosíthatják a védőoltást dolgozóiknak. Ráadásul nem csupán maga a vakcina, hanem a védőoltás beadásáért felszámított ellenérték is adómentes. Tovább »
Az ügyfélkapus ügyintézés kényelmét mára már sokan természetesnek vesszük. Ha valami folytán a kormányzati portálon keresztül elérhető szolgáltatásokat nem érjük el, nem csak bosszúság, de az adóbevallások kapcsán komoly következményekkel járó időveszteség is érhet bennünket. Az Ügyfélkapu portálon október 1-i hatállyal automatikus jelszócserére kerül sort, ezért a kellemetlenségek elkerülése érdekében még október 1. előtt javasolt ellenőrizni, és szükség esetén frissíteni a jelszavakat. Tovább »
Miért is jó, és hogyan működik a gyakorlatban a fordított áfa? Miért tervezik bevezetni az építőipar után a mezőgazdaságban is ezt a gyakorlatot? A választ Hegedüs Sándor, az RSMDTM adópartnere adja meg az alábbi videóban:
„Az áfa nem egy bonyolult adó” – mondta egy barátom barátja, amikor elmondtam neki, hogy „áfás” adótanácsadó vagyok. Majd így folytatta: „25 százalék majdnem minden termékre és szolgáltatásra, ezt be kell fizetni, a bejövő számlák áfáját meg le lehet vonni. Ha a negyedév végén összességében az állam jönne nekem áfával, és ki is fizettem a szállítóimat, akkor a bejövő számlák áfáját visszaigényelhetem. Végül is csak finanszíroznom kell az áfát onnantól, hogy kifizettem a szállítómnak, odáig, hogy az állam kiutalja nekem. Tényleg nem egy bonyolult dolog.” Tovább »
A bloggal kapcsolatos esetlegesen felmerülő kérdéseivel kapcsolatosan, kérem keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségünkön: blog{KUKAC}rsmdtm{PONT}hu