Elnök-vezérigazgató, Partner
Az e havi bevételem egymillió forint. Összes kiadásom, benne a vállalkozás fejlesztésére vett új géppel hatszázezer forint. Az adóalapom tehát négyszázezer forint. Pont. Ha minden jól megy, a jövőben akár így is kiszámolhatják a magyar mikro- és kisvállalkozások a rájuk háruló közterheket.
Tovább »
Elnök-vezérigazgató, Partner
Mégsem róhatjuk le egy adó adóját! Egyre többször hallani ezt a véleményt a tervek szerint még idén bevezetendő, úgynevezett távközlési szolgáltatási adó kapcsán. Immár köztudott: a nemrég bemutatott Széll Kálmán Terv 2.0 kormányzati programban minden telefonon lebeszélt perc és küldött SMS után 2 forintos tételes adó szerepel.
Tovább »
Partner, Adóüzletág vezető
A tegnap beterjesztett konvergenciaprogram és a kormányzat által Széll Kálmán Terv 2.0 alatt jegyzett konszolidációs terv immár nyilvánossá tette a korábban még csak kiszivárogtatásokból ismert adóterveket. A két legfontosabb, illetve legnagyobb horderejű új adónem az úgynevezett pénzügyi tranzakciós illeték, valamint a távközlési szolgáltatási adó. Mindkét adónem ismertté válása során felmerült a kérdés, hogy nem tekinthetők-e újabb általános forgalmi jellegű adóknak. Tovább »
Partner, Számviteli üzletág vezető
A megszerzett bevétel 30 százaléka, de maximum napi 15 eurónak megfelelő forintösszeg számolható el 2012. január 1-től igazolás nélkül külföldi kiküldetés esetén. Hasonló szabály már korábban is létezett, év elejétől pedig ismét ez a rendelkezés az irányadó a külföldi kiküldetések terén.
Tovább »
Nemzetközi adóképviseleti vezető
Unión belüli kereskedelmi kapcsolatok esetében különösen fontos annak ellenőrzése, hogy a (leendő) partner ténylegesen létezik és jogszerűen működik-e. Amellett, hogy ez minden társaságnak elemi érdeke, az utóbbi időben az adóhatóság is sokkal erőteljesebben ellenőrzi a Közösségi termékértékesítések adómentességének igazolását. Mielőtt egy közösségi partnerrel létesítenénk üzleti kapcsolatot, javasolt (és indokolt) meggyőződni az adószámának hitelességéről. Alapvetően két lehetőség kínálkozik. Tovább »
Nemzetközi adóképviseleti vezető
Egyablakos ügyintézést („One Stop Shop”) vezetnének be a több tagállamban áfaköteles ügyleteket folytató vállalkozások részére az Európai Bizottság (a továbbiakban EB) márciusi jelentésében felvázolt tervek szerint: ezek között szerepel a vállalkozások egyetlen adószámmal történő azonosítása minden közösségi adókötelezettségük során, a vonatkozó áfa bevallások egységesítése, illetve a nemzeti áfa szabályok egységes, egyszerű és online elérhetővé tétele. Tovább »
Nemzetközi adószakértő
A jövő sikereinek zálogává válhat a sporttámogatások 2011. július 1-én hatályba lépett társasági adókedvezménye az érintett öt sportág (kosárlabda, vízilabda, kézilabda, jégkorong és foci) esetében. Annak ellenére, hogy még egy év sem telt el hatályba lépése óta, az új kedvezmény máris rendkívüli népszerűségnek örvend a társaságok és természetesen a sportszervezetek körében is. Nem véletlenül: a kedvezmény mértéke a támogatási összeg 110 százaléka lehet – az adott évi számított adó 70 százalékáig –, ami kitűnő ösztönzésnek bizonyult a társaságok részére. A támogatás jelentőségét a sportszervezetek között pedig mi sem igazolja jobban, mint hogy összesen közel 100 milliárd forint összegű igény érkezett be a tavalyi évben.
Tovább »
Partner, Adóüzletág vezető
A 2010-es évben a nyereséges vállalkozások körében a színháztámogatáshoz kapcsolódó adókedvezmény gyorsan nagy népszerűségre tett szert. Ehhez nemcsak a támogatás összegét meghaladó adókedvezmény, hanem a szükséges eljárások egyszerűsége is hozzájárult. Ahhoz azonban, hogy élni tudjunk vele, idejében szükséges lépéseket tenni.
Tovább »
adótanácsadó
Evakalkulátorunk elérhetővé tételekor, tavaly év végén sokan fordultak hozzánk azzal a kéréssel, hogy tegyünk közzé egy olyan alkalmazást is, amely az evázók harmadik körét, a nyugdíj mellett, úgynevezett kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók adózását mutatja be. A cél, hogy kiderüljön, számukra érdemes-e 2012-ben is evázni, vagy sem?
Tovább »
adótanácsadó
Evakalkulátorunk elérhetővé tételekor, tavaly év végén már tudtuk, hogy rövid időn belül ki kell alakítanunk az alkalmazás 36 órás munkaviszony melletti vállalkozói modellre vonatkozó változatát is.
A nagy érdeklődés visszaigazolta eredeti elképzelésünket, mert több ezren használták a kalkulátorunkat annak érdekében, hogy eldöntsék, érdemes-e nekik 2012-ben is evázni, vagy sem?
Tovább »