Állami vagy versenyszektor: szférák zenéje
Mind népszerűbb az állami szféra az álláskeresők számára – szakértőnk bemutatja a mögöttes okokat.
Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát a munkaerőpiacon is. Szüleink, nagyszüleink még az állami szektort favorizálták – ennek gyerekként mi is számos előnyét élvezhettük –, majd előtérbe került a versenyszféra. Egy készülőben lévő, januárban publikálásra kerülő felmérésünk alapján viszont úgy tűnik, hogy újra az állami munkahely felé leng ki az inga. Jelen bejegyzésünkben felidézzük, hogy miként változott az állami, illetve a versenyszféra megítélése az elmúlt néhány évtizedben.
Előny a multiknál
A rendszerváltásig az elhelyezkedési lehetőségek között nem volt alapvető eltérés, gyakorlatilag mindegy volt, hogy az ember egy állami vállalatnál, vagy államigazgatási területen helyezkedett el. Talán csak annyi, hogy a vállalati – elsősorban a nagyvállalati – keretek nagyobb teret biztosítottak házon belül a gyakorlati tapasztalatok elsajátításához, míg az államigazgatási állásoknál a „hatalomközeli” presztízs lehetett vonzóbb.
A privatizáció, döntően a multik magyarországi megjelenése sokáig a versenyszféra felé vonzotta elsősorban a pályakezdő képzett munkaerőt, mivel eddig nem tapasztalt lehetőségek igénybe vételével lehetett karriert építeni és anyagilag is előnyösebb helyzetbe kerülni. A multik az első években szinte azonosan támogatták a képzés és továbbképzés olyan belső formáit, amelyek nyugat-európai és/vagy amerikai telephelyekre való kiutazást, nyelvi és szakmai tapasztalatszerzést is magukban foglaltak. Ezzel az államigazgatási állások nem tudtak versenyezni.
Az állami szféra visszavág
A piaci helyzet változásával, a globalizációs versenyelőnyök „keletre” tolódásával a multik jelentősen szűkítették a korábbi, saját belső erőforrásból történő építkezés kereteit, és egyre inkább a már kész, képzett munkaerőt igényelték, amivel a korábbi, vonzó előnyök háttérbe szorultak, amikor a munkaerő saját választási szempontjait mérlegelte. Felerősödtek azok az elemek, amelyek már legalább mérlegelésre késztették a munkavállalót, mint például a hosszú munkaidő, a sokszor indokolatlan és gyors, egyben váratlan elbocsátás, a magyar munkaerő sokszor nem reális háttérbe szorítása az azonos képzettségű (ha egyáltalán!), de a külföldi központból delegált munkatárssal szemben.
Amint a kezdeti munkavállalói versenyelőnyök mérséklődtek, ismét előtérbe kerültek a hagyományos állami, államigazgatási állások. A tervezhetőbb és bizonyos keretek között stabilabb pozíciók, a magánélet és a munkahelyi elfoglaltság jobb egyeztethetősége ismét versenyképesebb lett. Ami egyébként nem párosul automatikusan lassúbb munkaritmussal, gyengébb elvárás rendszerrel, ez felmérésünkből ki fog derülni!
Változó kiválasztás
E folyamatok tükröződtek a kiválasztásban is. A rendszerváltásig személyes ismeretséggel, illetve ösztöndíj kiírásával és igénybe vételével lehetett egy állást megszerezni. A felvétel előkészítése gyakorlatilag egy személyzeti munkatárssal való formai beszélgetés volt, a kiválasztás a rendelkezésre álló dokumentumokra alapozott. A felvételi procedúra nem volt túl igényes, de gyors volt, tudták a pályázók, mikor mire számíthatnak.
A multik belépésével az állásbörzék feltérképezése, a tesztek alkalmazásával folytatott felvételi beszélgetés lett a kiválasztás bázisa. A jelentkező képzett, elsősorban fiatal munkavállalók egy vagy két körben kerültek a kijelölt vállalati HR-munkatársakhoz, majd a választék zsűrizését követően választották ki a vélelmezhetően legalkalmasabb jelöltet. A tesztek részben a felkészültséget, de nagymértékben a választott munkahely iránti elkötelezettséget próbálták feltérképezni, de a személyes ismeretség, illetve a személyes benyomás azért itt is sokat számított. A felvételi folyamat végül is szűrte a felvételiztető személyes elfogultságát, de sokszor túlzottan hosszú volt, ami főleg akkor volt gond a pályázónak, ha friss végzősként biztosan el akart helyezkedni, ugyanis a hosszú átfutás miatt – számára kedvezőtlen döntésnél – elveszthette a másik pályázati lehetőséget.
Ezt az alapvetően objektív módszert később az állami szférában is elkezdték alkalmazni, így a különbségek a pályázók oldaláról nézve már nem voltak jelentősek.
Egy mérnök visszaemlékezései
Egy általunk, a felmérés keretében megkérdezett műszaki szakember, aki közel 40 évet töltött el vegyesen mindkét szférában, így látja utólag:
A pályakezdő évek egy „márkás” nagyvállalatnál jók voltak. Előnyös volt, hogy egy egységen belül, de több – pesti és vidéki – telephelyen nagyon sok szakmai tapasztalatot lehetett szerezni. Különösen a mai képhez hasonlítva „versenyelőny” volt a biztos állás és a határozott, tervezhető napi elfoglaltság.
A multik belépésével kezdetben szintén nagyon pozitív volt az, hogy házon belül nemcsak lehetett, de kellett is nyelvet tanulni, vezetői készségfejlesztő tréningeken részt venni, és sokkal nagyobb lett a cégen belüli mobilitás lehetősége is. Külön előnyös volt a korábbi „kézi vezérlésű” személyügyi munka helyett egy korszerűbb HR-munkát tanulni és alkalmazni.
Azonban a kezdeti előnyök a gyakorlatban lassan részben eltűntek, részben átértékelődtek, így a munka árnyoldalai lettek hangsúlyosabbak, mint például a sokszor indokolatlanul hosszú munkaidő (alapelvárásként), vagy a magánélet tervezhetetlensége. A korábban előnyösnek mutatkozott kiválasztási és karrierépítési modellnek is egyre inkább a kötelező formai és nem a tartalmi oldalát érzékeltük.
Tapasztalataink alapján a szakember elmondása több, mint személyes élmény, a multik megváltozott magatartása miatt bizony általánosítható tendencia, így máris érthető, hogy a pályázók ma már miért ítélik meg az állami pozíciókat egy szinten lévőnek, vagy akár előnyösebbnek a versenyszféra kínálta lehetőségeknél.
A tapasztalt változás persze nem véletlen, hanem egy folyamat, egy összefüggéslánc következménye. Mind a multik a piac szorító hatására, mind az állam egyre erősebben ösztönöz, ha kell, akár kényszerít az öngondoskodás elfogadására – példaként: a multik néhány kivételtől eltekintve gyorsan megszüntették a saját óvodákat, üdülőket, az állam pedig szintén forráshiányos ezek fenntartására. Ez a munkavállalókat, különösen a képzett pályázókat fontossági kritériumaik átértékelésére kényszeríti, és mindez a versenyszféra kontra állami állás összefüggésében is megjelenik.
