Mentek, pályáztak, első tízbe bekerültek ….

Az első 10-ben végzett a Lipóti Pékség az EBA-n. Beszámoló a blogban!

Kalocsai Zsolt

Elnök-vezérigazgató, Partner
A szerző további bejegyzései » Bemutatkozás ▼

2011. november 22-én nekünk is volt kiért szurkolnunk! Hiszen ahogy azt 2011. október 20-i bejegyzésünkben megírtuk (http://blog.rsmdtm.hu/2011/10/magyar-jelolt-europa-tiz-legjobb-cege-kozott/), Európa 10 legjobb vállalkozása közé választotta a European Business Awards zsűrije a Lipóti Pékséget, illetve vezetőjét, Tóth Pétert „Az Év Vállalkozója” díjának rangsorában. A kiemelkedő és innovatív vállalati teljesítményt elismerni hivatott díjak elnyeréséért az idén több mint 1350 európai vállalkozás mérette meg magát.

Nagy izgalommal vártuk, hogy a Barcelonában megrendezésre került díjátadón a Lipóti Pékség nevét mondja ki a konferanszié! Sajnos kategóriájukban nem Ők hozták haza a díjat. Azonban önmagában már az is nagy eredmény, hogy az európai mezőnyben egy magyar társaság ilyen kimagasló értékelést kapott. Főleg ha a mezőny teljes nemzetközi névsorát végignézzük.

A vállalkozás egy szinte telítettnek mondható piaci szegmensben tudott kimagasló eredményt felmutatni, új szemléletmóddal, új értékesítési megoldással.

Több mint 1350 pályázó vállalkozás (http://www.businessawardseurope.com/country-reps/2011) közül került kiválasztásra a 10 legjobb cég minden kategóriában, amelyek közül a szakmai zsűri nevezte meg a győzteseket. A European Business Award 2011 ”Az Év Vállalkozója” kategóriájában a legjobb tíz vállalkozás közül a győztes (kiemelve):

  • Lipóti Pékség [Tóth Péter] – Magyarország
  • Ficosota Syntez [Krasen Kyurkchiev] – Bulgária
  • Maesa Group [Julien Saada & Gregory Mager] – Franciaország
  • Macedonian Thrace Brewery S.A. [Demetri Politopoulos] – Görögország
  • Realex Payments [Colm Lyon] – Írország
  • Eurocash [Luis Amaral] – Lengyelország
  • CH&Co Catering Ltd [Robyn Jones, Tim Jones] – Nagy-Britannia
  • Zorlu Holding [Ahmet Zorlu] – Törökország
  • BRN SLEEP PRODUCTS [Berna Ilter] – Törökország
  • Youtholding [Emrah Kaya] – Törökország

Ossza meg ismerőseivel:

  • Megosztás
Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, kövessen minket a Facebookon is!

Hozzászólás a bejegyzéshez

Bejegyzésre érkező hozzászólások moderálására az RSM DTM Hungary Zrt. a jogot fenntartja. A hozzászólás a beérkezéstől számított maximum 24 órán belül megjelenik. A hozzászólások, nem feltétlenül tükrözik az RSM DTM Hungary Zrt. véleményét, azok tartalmáért a társaság nem tehető felelőssé.

Jogi közlemény: Jelen bejegyzés első megjelenésének időpontját a bejegyzés tetején találja meg, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem aktuális. Az RSM DTM Hungary minden megtesz a tanácsok pontosságáért és hasznosságáért, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Az oldalon és a bejegyzésekben közzétett információk, elemzések és következtetések tájékoztató jellegűek és nincsenek tekintettel az olvasók egyéni igényeire és adójogi helyzetére. A közölt adatok teljességéért, pontosságáért valamint aktualitásáért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget. A közzétett információk nem minősülnek továbbá tanácsadásnak (úgymint adó-, jogi- vagy egyéb tanácsadásnak), és ezáltal nem helyettesítik a társaságunk szakértőivel folytatott személyes megbeszélést. A jelen honlapon feltüntetett linkeken keresztül elérhető weboldalakon található információk alapján hozott illetve az azokra alapozott üzleti döntésekből eredő károkért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget.