Eva vagy nem eva – ez itt a kérdés!
Itt az eva-kalkulátor: számolja ki, megéri-e Önnek jövőre is evázni!
Marczin Mónika
Partner, Nemzetközi kapcsolatok vezetőjeA szerző további bejegyzései » Bemutatkozás ▼
Az elmúlt hetek az eva eltörlése körüli vitáktól voltak hangosak. Mintegy 100 ezer vállalkozó várta a vita végét. Majd hétfőn felszállt a szürke füst. Hogy miért szürke? A legutóbbi hírek szerint úgy tűnik, hogy mégis marad az adónem, ám könnyen lehet, hogy pirruszi lesz a győzelem a jelenlegi evások számára. Talán emlékszünk történelmi tanulmányainkból Pürrosz epiruszi királyra, akinek egyik mondása azóta elhíresült: „Még egy ilyen győzelem, és elvesztünk”. Ugyan az eva kulcsáról még nem született végső döntés – lehet 35, de akár 40 százalék is 30 milliós éves árbevétel-plafonig –, az viszont könnyen megtörténhet, hogy a jelenlegi evások jelentős része számára már nem lesz kifizetődő a státusz fenntartása.
Az átlagember annyit tud az eváról, hogy a bruttó bevétel 30 százalékát kitevő adó a vállalkozás költségeinek függvényében lesz több vagy kevesebb, mint a nem evás társas vállalkozások összes adóterhe. Ezt a képet azért árnyalja, hogy egy evás vállalkozásnak is vannak működési költségei, fizetnie kell járulékokat, helyi adót, stb. Összességében az eva legfőbb előnye az egyszerű adminisztráció. Bár az adótörvények végszavazása csak a jövő hétre várható, néhány jövő évi adóváltozás, illetve az eva elképzelhető alternatívái már körvonalazódnak.
A komolyan vett és vezetett vállalkozások pedig már javában tervezik a 2012-es évet. De hogyan tervezzen egy evás cég? Sajnos nincsen mindenkinek jó válaszunk. Az evakörből való kilépésről minden vállalkozásnak egyedileg kell döntenie, a költségek és a már „borítékolható” adó- és járulékváltozások függvényében.
Ezt a döntést hivatott segíteni kalkulátorunk, amely néhány beírandó adat alapján összehasonlítja az:
- evás vállalkozó,
- a társasági adó hatály alá tartozó társas vállalkozó,
- a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó,
- valamint az átalányadózást választó egyéni vállalkozó
adóterheit és a belőlük felvehető adózott jövedelmet. A modell egyetlen biztosítottal számol. A számítások során az (azóta már módosított) eredeti törvényjavaslatból indultunk ki. Az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék alapja a minimálbér másfélszerese, illetve a minimálbér helyett a garantált bérminimummal, mint járulékalappal számoltunk, mert az a tapasztalat, hogy az evás vállalkozások többségének a főtevékenysége legalább középfokú végzettséghez kötött.
A modell nem számol a szociális hozzájárulási adóval (ebben tervezik egységesíteni az egészségbiztosítási járulékot, a munkaerő-piaci járulékot és a nyugdíjhozzájárulást), ugyanakkor 27 százalékos áfakulccsal, illetve a jelenleg is tartó egyeztetések miatt szabadon beállítható evakulccsal számol.
Terveink között szerepel, hogy az adótörvények elfogadása után a kalkulátort a 2012-ben hatályos szabályok alapján „újratervezzük”.
(Az érdeklődésre való tekintettel elkészítettük a kalkulátorunk 36 órás munkaviszony melletti vállalkozói modellre vonatkozó verzióját is, amelyet az alábbi linken találnak meg: http://blog.rsmdtm.hu/2011/11/eva-kalkulator-36-oras-munkaviszony-mellett/)
Összességében tehát elmondható, hogy a jelenleg körvonalazódó kompromisszumos megoldás erősen leszűkítheti azok körét, akiknek megéri az eva szerinti adózás fenntartása, de a kalkulációt mindenkinek magának kell elvégeznie. Tessék utánaszámolni!

Kedves Mónika !
Köszönöm az eddigi válaszait !
Egy” laikus ” kérdésem lenne még.. Én mint egyéni vállalkozó akinek nincs
alkalmazottja önmagamnak havonta munkabért fizetek, vagy vállalkozói kivétet veszek igénybe… mi a különbség járulék illetve adófizetési szempontból…? Mondjuk mindkettő mértéke ugyanannyi lenne, a jövő évi minimálbér 1,5 szerese.
Üdvözlettel: Géza
Kedves Gezaoros!
Az egyéni vállalkozó önmagának nem tud munkabért fizetni, tekintettel arra, hogy a saját magával kötött munkaviszony nem értelmezhető, hanem vállalkozói kivétet számol el, így a kérdés szerinti összehasonlítás nem lehetséges. Általánosságban azonban elmondható, hogy a személyi jövedelemadó rendszerében mind a kettő az összevont adóalap részét képezi, eltérés a járulékok, a szakképzési hozzájárulás és a szociális hozzájárulási adó szabályozásában található.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
Kérdésem lenne Önhöz hogy milyen számítási elv alapján jön ki a társasági adó alapja a táblázat kitöltése esetén.
Az én példám 10Mft nettó árbevétel
10% a költségrovat
110.000 Ft vállalkozó kivét
1 fő gyerek
Társasági adó alapja ekkor: 7.297.678 Ft
Válaszát előre is köszönöm
Kedves Mónika!
Nálam 10 milliós bevételnél az osztalékadó alapja 6.789.419 és az EHO 313.920. Ez úgy jöhet ki, hogy a maximális 450.000 EHO-ból levonódik valami?
Köszönettel:
RT
Kedves Tibor,
A 450.000 Ft-os EHO fizetési felső határt csökkentik a biztosítási jogviszonyban megfizetett egészségbiztosítási járulékok, illetve egészségügyi szolgáltatási járulékok összegei.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Tibor,
Igen, az egyéni egészségbiztosítási járulékok amit más jogviszonyban fizetnek a magánszemély után.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
Jelenleg alkalmazottként is dolgozom és EVA-s vállalkozásom is van (jövőre törvényváltozás miatt nem kisegítő tevékenységként, hanem teljes jogú vállalkozóként működök majd). A kalkulátor nagyon jó, de tudna – e abban segíteni, milyen választás lenne a számomra a legideálisabb (alkalmazottam nincs, egymagam vagyok a vállalkozásban).
Kedves János,
Köszönjük észrevételét! Igyekszünk kalkulációnkat folyamatosan bővíteni részben a végleges törvénymódosítások, részben pedig olvasóink igényei alapján, így a közeljövőben felkerül a nyugdíjas modell is, kísérje figyelemmel blogunkat. Ezek alapján az Ön bevételei és költségei ismeretében – amiket a lentiekben sajnos nem részletezett – pontos kalkulációkat tud készíteni, ami megalapozhatja döntését, de kérem konzultáljon könyvelőjével is. Én sajnos ennyi információ alapján nem tudok segíteni Önnek.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
Köszönöm válaszát! Természetesen megírom a részletes számszaki adatokat, de azért ezeket nem szeretném a blogon megjeleníteni!
Üdvözlettel. jános
Kedves Mónika!
Szerintem is jó volna egy nem áfás ktg. sor.
Kedves Mónika!
Köszönjük a kalkulátor által nyújtott segítséget!
Egy kérdésem lenne, hogy 108000 Ft-os vállalkozói kivéttel számolva az éves bérköltség és járulékterhei összegének hogyan jön ki a 871 560 Ft?
Nekem ez az elfogadott törvény alapján: Ny. hozzájárulás: 108 000*0,24 = 25920 Ft Ny. tagdíj 108 000 *0,1=10800 Ft, Eb. hozzájárulás: 108000*1,5*0,03=4860 Ft, illetve EB. és munkaerőpiaci jár. 108000*1,5*0,85=13770 Ft (2011-hez képest 1%-os emelés történt), ez összesen: 55350 Ft, amely évesítve 664200 Ft. Az eltérés 207 360 Ft. Az sem igazán világos, hogy a társasági adó oszlopban miért jelenik meg 891000 Ft ugyanilyen beállításokkal. Segítségedet előre is köszönöm!
Kedves Tivadar,
A 664 200 Ft tisztán a járulékterhek összege, amit akkor kap meg ha a havi bruttó bér/vállalkozói kivét sorba 0-t ír, azaz ilyenkor nem bérként, vagy kivétként fizeti ki a 108 000 Ft-os garantált bérminimumot a vállalkozó. Amennyiben ezt havi bruttó bér/vállalkozói kivét jogcímen veszi ki, úgy van Szja is (ez a 207 360 Ft – amely csökkenthető családi kedvezménnyel gyermekek esetén) és ezek együttes összege adja ki a 871 560 Ft-ot.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
A költségekhez két sort javasolnék, egy áfását es egy nem áfását, mivel tudomasom szerint pl. a “kocsifutas” nem áfás költség, így abból áfát nem lehet visszaigényelni.
Kedves ehorvath!
Köszönjük észrevételét. Sajnos nem tudunk minden egyedi helyzetre kalkulátort készíteni, rengeteg megkeresés érkezik, de igyekszünk a “legtipikusabb” kérdésekkel bővíteni modellünket.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Egyszemélyes irodámnak csak egy alkalmazottja van, aki bért kap, én mint vállalkozó csak osztalékot veszek ki. Ebben az esetben a “Havi bruttó bér/vállalkozói kivét stb.” rovatba az alkalmazott bérét be kell írni? (Az osztalékot nyilván nem, mert az nem vállalkozói kivét.)
Tisztelettel:
Dr. Dolf János
Kedves János,
Igen, ebben az esetben az ő bérét írja be a Havi bruttó bér/vállalkozói kivét stb. sorba. Szeretném azonban megjegyezni, hogy amennyiben Ön nem rendelkezik máshol 36 órát meghaladó munkaviszonnyal, nem nyugdíjas és legalább középfokú végzettsége van a garantált bérminimum (jövőre havi 108.000 Ft) után köteles lenne járulékokat fizetni.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves János,
Igen, ebben az esetben az ő bérét írja be a Havi bruttó bér/vállalkozói kivét stb. sorba. Szeretném azonban megjegyezni, hogy amennyiben Ön nem rendelkezik máshol 36 órát meghaladó munkaviszonnyal, nem nyugdíjas és legalább középfokú végzettsége van a garantált bérminimum (jövőre havi 108.000 Ft) után köteles lenne járulékokat fizetni.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Az EVA-s egyéni vállalkozó nem fizet 16 % SZJA-t.
A kalkulátor ezt tévesen számolja.
igen,
Kedves GY1!
Az EVA kiváltja ugyan a vállalkozói személyi jövedelemadót és a vállalkozói osztalékalap utáni adót, azonban a vállalkozói kivét önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül és az összevont adóalap részét képezi, így szja fizetési kötelezettséget keletkeztethet. A kalkulátor külön nem mutatja az szja és egyéb járulékterhek összegeit, de ha nem ír összeget a vállalkozói kivét összegéhez nem számol szja-val a kalkulációnk.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Köszönöm a kalkulátor segítségét !
Kérdés, hogyha áttérnék a személyi jövedelem szerinti adózásra -evás egyéni vállalkozó vagyok, nem Áfás – kell-e könyvizsgálói szakértői vizsgálatot csatolni a december 20-án történő átlépéshez vagy nem illetve egy ilyennek mennyi lehet a díja ?
Kedves Géza,
Csak a számviteli törvény hatálya alá tartozó adózóknak kötelező tételes leltárral alátámasztott és könyvvizsgálóval ellenőrzött nyitómérleget készítenie. Ön, mint egyéni vállalkozó a személyi jövedelemadó törvény által előírt nyilvántartások szerinti részletes vagyonleltárt kell, hogy készítsen, de ezt nem kötelező könyvvizsgáltatnia.
Üdvözlettel,
MArczin Mónika
Gratulálok a kalkulátorhoz! Nagy segítség számomra.
Egy olyan kérdésem támadt, hogy TAO esetében (a személyesen közreműködőnek) fizetett bruttó 108.000.- forint havi bruttó bér esetében, a nettó adózott jövedelem sor tartalmazza-e a nettó bér összegét (793.800.-) is?
Kedves Attila,
Igen, tartalmazza.
Üdvözlettel:
Marczin Mónika
Tisztelt Marczin Mónika!
Én egyszerűen csak SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI igyekezetüket. Az elkészített kalkulátorral több ezer vállalkozónak segítenek dönteni.
Tisztelettel
Bősz Péter
Kedves Marczin Mónika!
Kérem segítsen, hogy tudom kinyomtatni a táblázatot?
Előre is köszönöm a segítségét!
Nagy Tamásné Vera
Kedves Nagy Tamásné!
A kitöltött kalkulátort a felső File menüben található nyomtatás segítségével ki tudja noymtatni! De, jelenleg éppen azon dolgozunk, hogy a táblázat alján elhelyezzünk egy nyomtatás gombot. Kis türelmét kérjük és kényelmesebben kinyomtathatja kalkulációját!
Üdvözlettel:
Marczin Mónika
Sok EVA adózást választó cég “kiegészítő,vagy mellékfoglalkozásként ” végzi tevékenységét, és nincsenek az EVAs cégbe bejelentve. tehát szerintem ha az alapparamétereknél a havi bruttóhoz 0-írok akkor nem kellene számoljon a jövedelemmel és járulékaival
Kedves Marczin Mónika!
Ha EVÁ-s társas vállalkozás főfogl. tagja csak a kötelezően előírt járulékokat fizeti meg és nem fizet szja-t, akkor a garantált minimálbér 1,5 -e után csökken a fizetési kötelezettsége 311 040.-Ft-tal. Ennyivel több pénz marad nála. Jól gondolom ezt?
Köszönöm, Szabóné
A kalkulátor gyerekeseknél az EVA-s nál számol gyermek kedvezménnyel, szerintem itt mivel nincs fizetendő SZJA ez nem érvényesíthető.
Üdv:Béla
De szuper, már lehet 0% ÁFA beállítással is számolni. Köszi, erre vártam!
Köszönöm!
Köszönöm szépen a fáradozásukat, jó lesz ez nagyon:-.)
Nekem úgy tűnik, hogy főállású EV-nél számol az SZJA-val. De ezt az EVA kiváltja nem?
Kedves Zoltán!
Az EVA kiváltja ugyan a vállalkozói személyi jövedelemadót és a vállalkozói osztalékalap utáni adót, azonban a vállalkozói kivét önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül és az összevont adóalap részét képezi, így szja fizetési kötelezettséget keletkeztethet.
Üdvözlettel.
Marczin Mónika
Miért akarna a főállású EV vállalkozói kivétet végrehajtani, mikor osztalékként olcsóbban jut a pénzéhez?
Kedves Mónika, az EVA hatálya alá tartozó Kft, a tulajdonában álló ingatlant adja bérbe. Az értékcsökkenésen és a biztosítási díjon és az IPA-n kívül semmilyen költsége nem keletkezik. Alkalmazottja nincsen. Ez esetben, hogyan lehet a táblázatot kitölteni, ha az éves árbevétel 15MFt.
Várom és előre is köszönöm válaszát a megadott email címemre.
Üdvözlettel Mezei V.
Kedves Vladimír!
Észrevételét köszönjük, a kalkulátor kiegészítésén – figyelembe véve a többi hozzászóló kéréseit is – jelenleg is dolgozunk és hamarosan közzétesszük,abban már változtatható lesz az áfa kulcs is mentesre, és az jobban közelít a bérbeadásból származó bevételhez, ezt kéne korrigálnia a költségekkel. Sajnos nem tudunk minden egyedi helyzetre kalkulátort készíteni, rengeteg megkeresés érkezik, igyekszünk a “legtipikusabb” kérésekkel bővíteni modellünket, így érdemes lesz később is visszatekintenie weboldalunkra.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Még egy észrevétel (hiba?):
tudomásom szerint társas fővállalkozó esetén a minimális járulékalap nem a garantált bérminimum másfélszerese, hanem a minimálbér másfélszerese.
Áron
Kedves Turbucz Áron!
Ami a hírekben elhangzott, hogy a minimálbér másfélszerese után elég megfizetni a járulékokat, az nem pontos, mert a Tbj. törvény pontosítja a minimálbér fogalmát, így legalább középiskolai végzettség esetén már a garantált bérminimum másfélszerese képezi a társas és egyéni vállalkozó egészségbiztosítási- és munkaerő- piaci járulékának alapját.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
kedves Mónika,
Mi van azokkal a vállalkozásokkal, ahol a bevétel egy része mentes az ÁFA alól? (Pl. egészségügyi szolgáltatások….)
Üdvözlettel,
Esox Lucius
Kedves Lucius!
Észrevételét köszönjük, a kalkulátor kiegészítését elkészítettük, így már változtatható az áfa kulcs is mentesre.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Bocsánat, jól számol, én írtam el.. a több igaz
Tisztelt Mónika,
Látom, hogy az általam beírt észrevételek alapján sikerült javítani a számolótáblát.
Úgy gondolom, hogy egy köszönöm választ megérdemeltem volna !
Már csak 1 számtani hibát kellene javítani, hiszen az EVA mértékét rosszul számolja ki.
Amennyiben nyugdíjasként megtartom az EVA-s vállalkozásomat, de nem veszek ki bért, a várható árbevétel bruttó 2M Ft, akkor megéri-e EVA-snak maradni?
Nyugdijasként egyéni vállalkozó 4 millió bruttó bevétele van. Nincs áfás költsége megéri e a 37%.os EVa-ban maradni? üdv Topa Imréné
Kedves Topa Imréné!
Sajnos nem tudunk minden egyedi helyzetre kalkulátort készíteni, rengeteg megkeresés érkezik, de igyekszünk a “legtipikusabb” kérdésekkel bővíteni modellünket.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
2 000 000 az éves brtto bevételem. Nyugdíjas kétszemélyes Bt. beltagja vagyok. A kültag nem kap semmit. Minden munka számlás, mert önkorm. a megrendelő. Van helységbérleti díj, telefon, mobil, internethaszn. postaktg.
Kedves Laci!
Sajnos nem tudunk minden egyedi helyzetre kalkulátort készíteni, rengeteg megkeresés érkezik, de igyekszünk a “legtipikusabb” kérdésekkel bővíteni modellünket.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
nagyon jó a kalkulátor, köszi.
Ha még lehet ötletelni, érdemes lenne az adatokat a 2011-es verzióban is kiszámítani, és azt összevetni a 2012-vel.
Kedves Róka Sándor!
Véleményem szerint ez már nem kérdés, mivel nem az a kérdés, hogy idénről jövőre mennyire változnak az adóterhek, hanem az, hogy a jövőre érvényes feltételek mellett megéri-e evásnak maradni. Az evakulcs idei százalékának megadása mellet hozzávetőlegesen lehet látni a különbségeket a két év adó és eredményhatása között.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Én 20M nettó árbevétellel és 90% Áfás költséghányaddal számoltam, mégis 7 M feletti nettó adózott jövedelem jött ki. Ez hogy lehet? Hiszen 2 M körüli nyereség képződik számításaim szerint, amelyből még a bér és terhei is lejönnek…
Kedves ujeden!
Sajnos nem egyértelmű számomra levele alapján, pontosan mely adózási módra gondol a feltüntetett 4 különböző lehetőség közül, illetve milyen egyéb adatokat adott meg a kalkuláció során, amely szintén befolyásolja az eredményt. Kérem, ismételje meg a kalkulációt és az alapján pontosítsa az adatokat ahhoz, hogy kérdésére érdemben válaszolni tudjak.
Üdvözlettel.
Marczin Mónika
Jó lenne egy kalkulátor a nyugdíjas társas vállalkozóra is.
Tisztelettel:
Dr. Dolf János
Tetszik a kalkulátoruk!
Több hasonlót is találtam a neten, de ami ennyi mindent figyelembe vett volna, olyat nem.
Nekem egyedül a 0 kulcsos ÁFA megadásának a lehetősége hiányzik.
Nem világos, hogy miként jön ki a “Vállalkozói osztalékalap”.
["Netto bevétel" - "Áfás költség" - "Visszaigenyelhető Áfa" - IPA - Kivét]
kellene, hogy legyen? (Én 0 kivéttel és 0 gyerekkel számoltam)
Kézzel utána számoltam, de más összeget kaptam.
Kedves Mónika!
Sajnos sehol sem foglalkoznak a nyugdíjas mérnök-szakértők eva-s gondjaival. Nekem egy BT-t kell nyugdíjas szakértőként fenntartanom, és természetesen EVA-s vagyok. Egyedül dolgozom a BT-ben a kültag a feleségem. Költségeim csekélyek. Külső könyvelési tevékenységért fizetek, ezen kívül a konferenciák, tpvábbképzés, szaksajtó, stb. a költségeim. Minden más költséget (közlekedés, a jövedelmemből fizetek.
Miért nem lehet a független szakértőknek eseti megbízás után egy egyszerűsÍtett adózással adózni? Nekem átlagban heti egy megbízásom van.
Köszönm a válaszát.
Kedves László!
Sajnos nem tudunk minden egyedi helyzetre kalkulátort készíteni, rengeteg megkeresés érkezik, de igyekszünk a “legtipikusabb” kérdésekkel bővíteni modellünket.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Nagyon köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kedves Marczin Mónika az átalányadózó nem lehet az ÁFA alanya. Nem lehet a kiinduló számítás alapja az ÁFA-val növelt bevétel. Itt sántít a számítás.
Schillingné
Tisztelt Shillingné!
Nincsen törvényi akadálya annak, hogy az átalányadózó áfa alany is legyen – bár a legtöbb átalányadózó alanyi mentességet választ. Modellünkben áfa alanynak tekintettük az átalányadózókat, mert azt gondoljuk, hogy így pontosabb az összehasonlítás.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Tisztelt Hölgyem!
Javaslom, hogy szíveskedjék oly módon kiegészíteni a kalkulátort, hogy abban szerepet kapjanak mindazon költségek is, melyek után ÁFA-t nem kell felszámolni, de nem tekintendőek a vállalkozó saját bérköltségének. Ilyen például a foglalkoztatottak bérköltsége, a kamarai díj, a biztosítások, és az útiköltségek is. Ide lenne számolandó az a kifizetés is, amely ugyan ÁFA-s, de nem számolható el az általános forgalmi adója (EVA hatályán kívül sem), így bruttó módon kell figyelembe venni. Ennek az lenne a jelentősége, hogy a ténylegesen maradó jövedelem válna számíthatóvá, így könnyebbé válna a döntés. A költségek figyelembevétele ugyanis csökkentené az EVA hatályán kívül élő adózók eredményjellegű közterheit is. Bízom benne, hogy nem ad sok munkát e csekély kiegészítés.
Tisztelt Czifra Úr!
Észrevételét köszönjük, a kalkulátor kiegészítésén – figyelembe véve a többi hozzászóló kéréseit is – jelenleg is dolgozunk és hamarosan közzétesszük.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Az evásokon kívül mindenki miért igényelhet vissza ugyanakkora áfát?
(A példaként beírt 5 millió bettó, 27% áfa és 35% eva esetén 287 000 Ft-ot.)
Kedves Szilárd!
A modellben feltételeztük, hogy minden, a vállalkozás nevére kiállított összes áfás számla adóját levonhatja. Sajnos nem tudunk minden élethelyzetre kalkulátort készíteni.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Egyébként nagyon jó ötlet a kalkulátor, köszönet érte, bár szerintem a kérdés itt már nem az, hogy evázni vagy nem evázni, hanem Magyarországon hagyni-e a vállalkozást, vagy menekülni valamilyen normálisabb EU-tagállamba.
Ezzel kapcsolatban is jó lenne egy kalkulátor, ami megmutatná hasonlóan, hogy mondjuk 5 mio Ft nettó éves árbevételnél az adott országokban mennyi marad meg, azaz melyik piacbarát országba érdemes menni.
A kalkulátor sajnos nem jól számol (túlságosan le van egyszerűsítve), hiszen a havi vállalkozói kivételhez hiába 0 Ft van állítva (mivel mellette van egy nappali tagozatos hallgatói jogviszony és a jövedelmet osztalékként veszem fel), mégis számol járulékvonzatot. Esetleg kaphatnék-e majd egy e-mailes jelzést, ha a hiányosságot sikerült orvosolni, mert csak akkor lesz értelme elvégezni a kalkulációt, hiszen így több százezer forintot téved az egész rendszer.
Köszönöm!
Kedves Dani!
A modell nem a nappali tagozatos hallgatókra vonatkozó adó- és járulékterheket vette alapul, ezért nem azokkal számol. Sajnos nem tudunk minden élethelyzetre kalkulátort készíteni.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
Az összevetésből kimaradt, az egyébként nem életszerűtlen lehetőség, miszerint az EVAs vállalkozó fogja magát, és áttelepül mondjuk Párkányba. A kedvező adózás mellett további “hátrány”, hogy a nemzetközi egyezmények miatt még akkor is szerez nyugdíj szolgálati időt, ha itthon egyébként a kormány a nyugdíj-padlás söprés után megvonta volna tőle az állami nyugdíjat. Egy ilyen összehasonlítás valószínűleg igen komoly meglepetést okozhatna azoknak, akik még fontolgatják a maradást…
Kedves Mónika.
Megtisztelne válaszával a következő ( gondolom nem egyedi ) problémára:
Nyugdíj mellett kiegészítő foglalkozású EVA-s vállalkozó vagyok de az árbevételem kb.90%-át ingatlanok bérbeadása teszi ki ami nem ÁFÁ-s tehát arra nagyon nagy teher a 30-35-40%-os EVA. Ahol felszámítható az ÁFA a 25 vagy 27 %-kal ott még szerintem érdemes számítgatni.
Tehát mi lehet a megoldás az esetemben? A legjobb talán az lenne ha külön lehetne kezelni a vállalkozást és a magánszemély bérbeadását mert az még a 14.5%-os eho teherrel is kedvezőbb lehet mint a 40 %-os EVA.
Kedves Károly!
Valóban, úgy tűnik, hogy a bérbeadás utáni jövedelem nem az EVA-s vállalkozáson keresztül a legmagasabb. Kérdésére azonban azért nem tudunk pontos választ adni, mert egy ilyen adótanácsadáshoz többet kellene tudnunk az adózást befolyásoló egyéb tényezőket (pl. hogy a kiadott lakások kinek a tulajdonában vannak, vagy hogy közműfogyasztásáról a bérbeadó, vagy a bérlő kapja-e a számlát).
A kalkulátor elkészítésével az volt a célunk, hogy egy általános esetet feltételezve összehasonlíthatóvá tegyük az EVA, a társasági adó, illetve a személyi jövedelemadó hatálya alatt működő vállalkozások adózott jövedelmeit, a jövő évi adó és járulékterhek mellett. Sajnos, nem tudunk, de nem is lehet minden egyedi esetre használható kalkulátort készíteni.
A bejegyzésünkre érkezett számos válasz és kérés alapján elkészítettünk egy másik, szintén általános esetre is érvényes kalkulátort – ezt hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon. Az Ön kérdésére azonban az sem ad teljes körű választ.
Azt javasoljuk, hogy a kalkulátorok segítségével határozza meg, hogy melyik megoldás lehet a legkedvezőbb, majd ezt a becslést ellenőrizze pontos számításokkal.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kiegészítés: főállással rendelkező, ám mellette vállalkozó esetére nem készült fel a táblázat szerzője. Ott ugyanis van egy olyan, hogy a főállás adja a munkabért és adózza le, ám cserébe a főállás mellett futó EVA-s egyéni vállalkozás az EVÁ-n túl a bevételének 4 %-a után még megfizeti a járulékokat (jelenleg), azaz a 4 %-ot veszik alapul TB-nek, nyugdíjjáruléknak meg a többinek az EVA mellett. Így a nem főállásban vállalkozónak méginkább nem éri meg az “egyszerűsített adózás”.
Remélem értettétek, mert elsőre én sem fogtam a 4 %-os micsodát.
Kedves Marczin Mónika! Készítettem egy 2011 és 2012 évi bérkalkulátort Excel alatt Garantált bérminimumra. El szeretném küldeni e-mail címedre, hogy jól számoltam-e (kérlek e-mail címemre dobj egy mailt, ha tudsz vele foglalkozni). Mert ha jól számoltam, akkor 2011-ben a Garantált bérminimum összegével számolva (94eFt) a munkavállaló 70.549 Ft-ot visz haza az államnak 48.831 Ft üti a markát, az egész ügylet a munkáltatónak 119.380 Ft-ba kerül. 2012-ben a Garantált bérminimum összegével számolva (108eFt) a munkavállaló 70.740 Ft-ot visz haza az államnak 81.000 Ft! üti a markát, az egész ügylet a munkáltatónak 151.740 Ft-ba kerül. Ha így van, akkor ez durva…
Kedves Frank!
Bár a bejegyzésünk nem csak a bérek (illetve a bekerülési értékek) összehasonlítása volt, mivel a garantált bérminimum sok esetben járulékalap-minimum is, a kalkulátor is számos esetben számol a 108 ezer forinttal.
A garantált bérminimumhoz kapcsolódó közteher mértéke magasnak tűnik, ezért szerintünk a számítás ellenőrzése indokolt. Érdemes lehet összevetni a számítást egy korábbi bejegyzésünkben is közzétett bérkalkulációval: http://blog.rsmdtm.hu/2011/10/ennyit-keresunk-2012-ben/
Reméljük, segítettünk.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
Az iránt érdeklődöm, hogy az “Átalányadó” oszlopban a “Bérköltség járulékterhei” sor (a többi oszlophoz képest kb. ötödrész adata) milyen adatokból kerül, került meghatározásra?
A 36 órás munkaviszony melletti eva-kalkulátor annál is inkább érdekes oszlop lesz, mert főállásban evás céggel nem érdemes vállalkozni. Adóoptimalizáláshoz a legjobb egy költségelős cég (bér, járulék, minden költség ide megy, ez a cég szolid nyereségre kihozva, 0 Ft osztalékkivéttel), az evás cég pedig “pénz-kilapátolásra” használva, 0 Ft költséggel (na jó, könyvelés, beszámoló, bankszámla, számlatömb azért itt is van).
Kedves Mónika,
)
Szerintem érdemes lenne a kalkulátort bővíteni egy “nem ÁFÁ-s költség” sorral a már tervezett változtatások mellett (persze tudom ez csak egy hozzávetőleges kalkulációra alkalmas eszköz, de annak egészen kiváló
Üdvözlettel!
Köszönöm a kalkulátort, és nagyon várom a főállás melletti vállalkozói változatot is.
Kedves Mónika!
Nagyon várom a munkaviszony melletti EVA kalkulációt. .
Engedje meg, hogy kifejezzem elismerésemet, hogy gyorsan felismerte és elkészítette sokunk számára hasznos fenti táblázatot.
Persze, ez a program nem tudja az egyéni eseteket kezelni. Viszonyítani, kalkulálni ez alapján aki akar, tud.
Én hálásan köszönöm a munkáját.
Jó ez a kalkulátor, emberek, meg a többi is, ha csak gyorsan akartok tájékozódni, de ha ti mindezt amúgy nem vagytok képesek kiszámolni papíron vagy Excelben, akkor inkább ne vállalkozzatok.
Én is a Romanekné által feltett kérdésre szeretnék választ kapni.
Tisztelt Mónika!
Egyvalamit nagyon hiányolok a kalkulátorból:
A költségek közt van olyan, ami áfás és van olyan ami nem áfás (pl, magánszemélytől bérelt ingatatlan), ezt szerintem mindenképp érdemes lenne különvenni (mennyi a havi levonható áfájú költség, mennyi a nem levonható áfájú költség).
Kedves Gábor!
Észrevételét köszönjük, a kalkulátor kiegészítésén – figyelembe véve a többi hozzászóló kéréseit is – jelenleg is dolgozunk és hamarosan közzétesszük.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Kedves Mónika !
Nekem mint főállású egyéni vállalkozónak, kizárólag 0%-os ÁFA tartalmú számláim vannak( a tevékenység ÁFA mentes ).
Hogyan értelmezzem a táblázatot ? Megéri-e továbbra is EVA-ban maradni, vagy inkább az átalányadózást választani?
Köszönettel, BR.
Kedves Róbert,
Észrevételét köszönjük, a kalkulátor kiegészítésén – figyelembe véve a többi hozzászóló kéréseit is – jelenleg is dolgozunk és hamarosan közzétesszük.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Kedves Róbert!
Valóban, úgy tűnik, hogy az áfa mentes tevékenység utáni jövedelem nem az EVA-s vállalkozáson keresztül a legmagasabb. Kérdésére azonban azért nem tudunk pontos választ adni, mert egy ilyen adótanácsadáshoz többet kellene tudnunk az adókat befolyásoló egyéb tényezőkről (pl. a tevékenységhez kapcsolódó költségei milyen arányban áfásak, illetve mekkora értékűek).
A kalkulátor elkészítésével az volt a célunk, hogy egy általános esetet feltételezve összehasonlíthatóvá tegyük az EVA, a társasági adó, illetve a személyi jövedelemadó hatálya alatt működő vállalkozások adózott jövedelmeit, a jövő évi adó és járulékterhek mellett. Sajnos, nem tudunk, de nem is lehet minden egyedi esetre használható kalkulátort készíteni.
A bejegyzésünkre érkezett számos válasz és kérés alapján elkészítettünk egy másik, szintén általános esetre is érvényes kalkulátort – ezt hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon. Az Ön kérdésére azonban az sem ad teljes körű választ.
Azt javasoljuk, hogy a kalkulátorok segítségével határozza meg, hogy melyik megoldás lehet a legkedvezőbb, majd ezt a becslést ellenőrizze pontos számításokkal.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Lehetne egy kalkulátor másodállású vállalkozónak is?
Csak most olvastam, ezt a kérdést más is feltette és kapott már rá választ.
Akkor tehát várok.
Kedves Mónika,
Ha heti 36 órás munkaviszony mellett vagyok egyéni vállalkozó és alanyi mentes áfás. Ez esetben a jövőbeli számlálóval tudok majd kalkulálni?.
Segítségét előre is köszönöm.
Kedves Pál!
Modellünk nem a 36 órás munkaviszony melletti adó- és járulékterheket vette figyelembe.
Észrevételét köszönjük, a kalkulátor kiegészítésén – figyelembe véve a többi hozzászóló kéréseit is – jelenleg is dolgozunk és hamarosan közzétesszük.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Egy költség biztosan van és az a könyvelés ktg. ez EVA esetén kb 3000/hó míg Kft estén 15-20000 Ft/hó költség ami nem mellékes. Ezt majdnem mindenki kifizeti ezt a költséget jó lenne külön ki emelni.
Csak afas koltsegekkel szamol, pl. a gepkocsi koltsegelszamolassal nem. Na jo, azt levonom az elejen a netto ertekbol a vegen meg hozzaadom. Bar nehany sor szama torzul igy, de nagysagrendi osszehasonlitasra meg mindig jo. Koszonjuk.
Üdvözletem.
A fanyalgóknak pedig azt üzenném, hogy nem a kalkulátor tehet róla, hogy a világ legbonyolultabb, és legostobább adórendszere a miénk.
A kalkulátornál egy észrevétel. Ha 3 gyerkőcöt táplálok be, akkor az osztalékadó 16 % -nál nincs figyelembe véve. Vagy esetleg ez különadózó jövedelem, és nem érvényesíthető rá a családi adózás?
Köszönet.
Kedves Klacus!
Osztalékadó esetében a 16% szja nem csökkenthető a családi kedvezménnyel tekintettel arra, hogy az külön adózó jövedelemnek minősül.
Köszönettel.
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
EVA esetén nem a nettó, hanem a bruttó árbevételből kell levonni az összes adóterhet. Így 30 000 000 Ft bruttó árbevétel esetén (nettó árbevétel 23 622 047 Ft), ha az EVA kulcs 35%, a nettó adózott jövedelem 18 496 920 Ft, nem pedig 12 118 967 Ft, mint amit az egyébként a jó és részletes kalkulátora számol. Az EVÁ-t az Ön kalkulátora így kétszer vonja le.
Bocsánat az ÁFÁ-t vonja le kétszer.
Tisztelt Duró Imre!
Köszönjük észrevételét, ellenőriztük a kalkulátort. Szerintünk helyesen számol, illetve veszi figyelembe az áfát.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Köszönjük, a kalkulátor ha nem is pontos még , de segít eligazodni az adózási választásban.
Várjuk a pontosított változatot.
Kedves Mónika!
Miért különbözik a járulékteher az első 3 oszlopban?
Kedves András!
A bérköltség járulék és adóterhei sor tartalmazza a főállású vállalkozó összes egyéni és társas vállalkozóként fizetendő járulékterheit, illetve a személyi jövedelemadót. Itt eltérő részletszabályok vonatkoznak az egyes kategóriákra, amelyekkel számol kalkulátorunk.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika!
Akkor jól értem hogyha valaki evás EV, vagy evás társaság tagja, másféle járulékok fognak rá vonatkozni mint a nem evás cégben lévő ugyanilyen státuszú emberre?
Ha igen, akkor hol a különbség?
Köszönöm!
Kedves András!
Igen, a járulékterhek között 1,5%-nyi különbség van az EVA-s és az egyéni vállalkozók javára: nekik nem kell szakképzési hozzájárulást fizetniük a modell feltételei között.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Az a probléma, hogy (legalábbis EVA-nál) 0 Ft bérköltség esetén is számol minimálbér utáni SzJA-t, amit nem kötelező megfizetni.
Ha kilépek az EVÁ-ból, akkor ki fogok lépni az ÁFA körből is, így a nettó bevétel lesz a bruttó.
Ilyen megoldás is érdekelne, főáll. munkaviszony mellett.
Köszönöm.
Kedves Karsai Ilona!
Köszönjük az észrevételt, számos más hozzászólás alapján kiegészítjük a kalkulátort további esetekkel is.
Üdvözlettel:
Marczin Mónika
Az EVA kulcs mezőbe nem tudok adatot beírni, így 0-val számol. Bárcsak így lenne a valóságban is
Nagyon hasznos a kalkulátor.
Tudom, hogy könnyen kiszámolható, de egy “EVA-s társas vállalkozás alkalmazott nélkül” oszlop szerintem még belekerülhetne.
Kedves Gábor!
köszönjük szépen!
Jelen verzió főállású társas vállalkozóval számol, amikor a vállalkozó maga után fizeti a minimálbér, illetve garantált bérminimum adóterheit. A napokban felkerül a 36 órás munkaviszony melletti verzió, amely alkalmazható lesz az Ön esetére is.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Nem teljesen világos, hogy a “Bérköltség járulékterhei éves szinten” sor adatai hogy jöttek ki ill. nálam pl. (0 költség és 0 havi bruttó bér/vállalkozói kivét) mind a 4 oszlopban eltérnek az adatok. Pedig szerintem legalább az első kettőben egyezniük kéne, nem?
Kedves Turbucz Áron!
A bérköltség járulék és adóterhei sor tartalmazza a főállású vállalkozó összes egyéni és társas vállalkozóként fizetendő járulékterheit, illetve a személyi jövedelemadót. Itt eltérő részletszabályok vonatkoznak az egyes kategóriákra, amelyekkel számol kalkulátorunk.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
A 14%-os EHO jól számolódik?
Nekem úgy tűnik, mintha lényegesen kisebb értéket hozna.
Kedves Győző!
A 14 százalékos EHO csökken amennyiben a vállalkozó maga után is fizet egyéni egészségbiztosítási járulékot (és ebben a modellünkben, mivel főállású, kötelező hogy fizessen) az csökkenti az éves, maximum 450 000 forintos EHO fizetési kötelezettséget.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Az EHO mennyivel, milyen szabályok szerint csökken?
Kedves Szemi!
Kalkulátorunk a vonatkozó törvénynek a cikkben írt esetre érvényes előírásai alapján számolta ki az EHO mértékét.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Nekem túl bonyolult ez a kalkulátor… Találtam egy másik blogot, ahol sokkal egyszerűbb és átláthatóbb. Össze is lehet hasonlítani az idei és 2012 EVA tervezetet. http://www.evabroker.hu/kalkulator2012.html
Kedves “vms”!
Köszönettel megnéztük a másik kalkulátort, amely csak hozzávetőleges számításokat tartalmaz, nem vesz figyelembe több tényezőt (költség, járulékterhek, családi kedvezmény), amelyeket mi megpróbáltunk figyelembe venni, hogy minél pontosabb képet kapjanak olvasóink. Örömmel tájékoztatom, hogy a mai napon érkezett számos hozzászólás miatt tervezzük a modell bővítését főállású vállalkozó mellett 36 órás munkaviszonnyal rendelkező vállalkozóra is elkészíteni a napokban, illetve a végleges 2012-es adótörvény csomag alapján pontosítani a jövő hét folyamán.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Túl bonyolult? Csinálsz magadnak egy kis önreklámot a linkeddel? Ami egyszerűen használhatatlan? Van olyan vállalkozó, aki költség nélkül működik? Én az Admin helyében törölném a hozzászólásodat.
Ez elég használhatatlannak tűnik.
Kisebb összegekre negatív nettó adózótt jövedelem jön ki…
Mi van ha heti 36 órás munkaviszony mellett vállalkozó valaki? Mi van ha ev-ként nem ÁFÁ-s, stb…
Ezzel index címlapra menni enyhén szólva is gáz.
Kedves Kozák Máté!
Amennyiben alacsonyabb bevételi összeget írunk be, a TB járulékot főállású vállalkozóként meg kell fizetni a minimálbér után, sőt ha áfás költségeket is beállítunk, természetes hogy veszteséges lesz a cég, azaz negatív jövedelem jön ki, ha ez utóbbi kettő meghaladja a bevételt.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Tetszik, csak az a baj az ilyen kalkulátorokkal, hogy 27%-os ÁFÁ-val számol… Nem minden számlán van ÁFA, az én esetemben pl. a forgalom kb. fele 0%-os ÁFÁ-val megy.
Kedves András,
Köszönjük az észrevételét. Mivel elég ritka 0%-os ÁFA esetében az evás adózás, ezért a legtipikusabb áfás verzióból indultunk ki. Bízunk benne hogy mivel áttekinthetően, soronként látszanak az egyes vállalkozói formák adóterhei, tudja úgy módosítani a kalkulációt egy kiegészítő mellékszámítással tudja becsülni adóterhet.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Én is örülnék, ha lenne mód a nulla ÁFA-s beállításra.
Ez az adórendszer egy hülyeség.
A kalkulátorral beírtam 1 M Frt árbevételt, 40% EVA-t, 0 kivétet, 0 gyereket:
1. oszlop: nettó adózott jöv::-354 Eft
2. oszlop: nettó adózott jöv :-134 Eft
3. oszlop: nettó adózott jöv: -119 Eft
4. oszlop: nettó adózott jöv: +361Eft
Egy baromság ez a kalkulátor.
Arróé nem is beszélve, hogy ezek után a számok után a nettó jövedelmet (csak az 1.- és a 4. oszlop adatát írom): 35,35%, illetve 36,08%-rsa adja az árbevétel arányában.
Tehát a veszteséget is nyereségnek tünteti fel.
Agyrém!
Kedves Horváth Ádám!
Amennyiben alacsonyabb bevételi összeget írunk be, a TB járulékot főállású vállalkozóként meg kell fizetni a minimálbér után, sőt ha áfás költségeket is beállítunk, természetes hogy veszteséges lesz a cég, azaz negatív jövedelem jön ki, ha ez utóbbi kettő meghaladja a bevételt.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
Kedves Mónika,
Ha heti 36 órás munkaviszony mellett vagyok egyéni vállalkozó, akkor hogyan érdemes számolnom a kalkulátor eredményeiből? Ez esetben jóval kisebbek a járulékterhek.
Segítségét előre is köszönöm.
Kedves Atiss!
Türelmét szeretném kérni, a napokban közzé tesszük még azon kalkulátorunkat is, amelyben Ön is, mint heti 36 órás munkaviszony melletti egyéni vállalkozó, megtekintheti, hogy megéri-e a jövőben is EVA-znia.
Köszönettel:
Marczin Mónika
Nagyon köszönöm előre is!
Sokunkat érdekelne a nyugdíjas-ként végzett Eva-s vállakozás is. 5M ft alatti brttó árbevétel alatt.
Köszönettel Rné
Én is szeretnék erről többet tudni.
Max. 3/M évi jövedelemmel (nyugdíjkiegészités miatt).
A 40%+nyugdíj hozzájárulás + EHO.Több mint felét viszi
el. Ahhoz képest, hogy 15 %-kal kezdtünk túl kevés nttó marad.
A nyugdíj mellett végzett EVA kivételt képezhetne. Már a 30%
is sok volt. Könyvelési szolgáltatás és egyéb gazdasági tevékenység
végzésénél a minimálisan elszámolható költség indokolná a változtatást?
Kérem válaszukat mit válasszak?
Üdvözlettel.Visoczki Márta.
Kedves Márta!
Valóban, úgy tűnik, hogy a nyugdíj mellett végzett vállalkozásból az EVA hatálya alatt kivehető adózott jövedelem jelentősen csökkeni fog jövőre. Kérdésére azonban azért nem tudunk pontos választ adni, mert egy ilyen adótanácsadáshoz többet kéne tudnunk az adókat befolyásoló egyéb tényezőkről (pl. a társasági forma).
A kalkulátor elkészítésével az volt a célunk, hogy egy általános esetet feltételezve összehasonlíthatóvá tegyük az EVA, a társasági adó, illetve a személyi jövedelemadó hatálya alatt működő vállalkozások adózott jövedelmeit, a jövő évi adó és járulékterhek mellett. Sajnos, nem tudunk, de nem is lehet minden egyedi esetre használható kalkulátort készíteni.
A bejegyzésünkre érkezett számos válasz és kérés alapján elkészítettünk egy másik, szintén általános esetre is érvényes kalkulátort – ezt hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon. Az Ön kérdésére azonban az sem ad teljes körű választ.
Azt javasoljuk, hogy a kalkulátorok segítségével határozza meg, hogy melyik megoldás lehet a legkedvezőbb, majd ezt a becslést ellenőrizze pontos számításokkal.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika
A kaukulátor átalányadózás esetén nem veszi figyelembe a családi adókedvezményt!!! Az APEH ügyfélszolgálat szerint a bevétel 60%-a egyéni vállalkozó átalányadózó esetén az összevonandó jövedelmek közé tartozik, ezért érvényesíthető a családi adókedvezmény. 3 gyereknél nagyon nem mindegy.
Kedves Balintus!
Köszönjük hozzászólását, mi is utánanéztünk és valóban így van. Módosítottuk kalkulátorunkat.
Üdvözlettel,
Marczin Mónika