Cégautóadó: határidő és változások!

Átalakul a jövő évtől a cégautó-adózás rendszere. Szakértőnk összeszedte a legfontosabb változásokat.

Héhn Miklós

Partner, Számviteli üzletág vezető
A szerző további bejegyzései » Bemutatkozás ▼

Differenciáltan emelkedik 2012 januárjától a társaságok által fizetendő cégautóadó összege. Az új, kisebb teljesítményű gépkocsik esetében alacsonyabb lesz az adónövekmény, míg a régi, nagy teljesítményű autóknál megtöbbszöröződnek a díjak.

A cégautóadó tervezett szabályozása szerint jövőre a 2012. január 1-jén a vállalat tulajdonában álló, belföldi rendszámmal ellátott személygépkocsi után január 20-ig előre kell majd megfizetni az éves cégautóadót. Az ugyanakkor még nem látható egyértelműen, hogy ebben az esetben a gépjárműadót hogyan lehet levonni a cégautóadóból. Jelenleg a gépjárműadó évi kétszeri megfizetése megelőzi a cégautóadó befizetésének esedékességét, így könnyen eldönthető annak levonhatósága. Amennyiben évközi autóbeszerzésről van szó, a társaságoknak a következő hónap 20-ik napjáig kell megfizetniük az adót, vagyis az is előfordulhat, hogy a gépjárműadó-kivetés még nem esedékes a cégautóadó-befizetés esedékességéig.

A jövő évtől várhatóan december 20-a lesz a bevallás benyújtásának esedékessége is, és a tervek szerint ezentúl csak egy bevallást kell majd elkészíteni. Feltételezhetően a bevallásban lesz rendezendő a gépjárműadó levonása, és a cégautóadó-kötelezettség esetleges évközi megszűnése is. A magánszemélyek és a nem belföldi rendszámú autók esetében a cégautóadó-fizetési határidő az év végére, december 20-ra tolódik.

Cégautóadó és elszámolható költségek

A társasági adó alá tartózó vállalatok tulajdonában lévő gépjárművek kapcsán az államháztartás, vagy önkormányzat számára befizetett adók, illetve a beszerzési, fenntartási, karbantartási és üzemanyagköltségek a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősülnek. A cégautóadó megfizetését követően a társas vállalkozásnak társaságiadóalap-növelési kötelezettsége sem keletkezik e költségek kapcsán, függetlenül attól, hogy a tulajdonában lévő cégautóval megvalósul-e a magáncélú használat, vagy sem.

E költségeket a cégek eddig jellemzően nem terhelték át a munkavállalóra, hiszen a legtöbb esetben ez egy olyan juttatást is jelentett egyben, amivel a bér egy részét válthatták ki. Az adóemelés sem fog nagy változást okozni a gépjárművek üzemeltetése kapcsán, hiszen még mindig több az előnye az adó megfizetésének, mint a tételes elszámoláshoz kapcsolódó korlátozások hátránya, nem is beszélve az adminisztratív többletterhekről. Azonban várható, hogy a jövőben differenciált adózási teher kapcsán a beszerzések előtt az adózók át fogják gondolni milyen teljesítményű és besorolású autót vásárolnak.

Az évi egyszeri adóbevallás a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy december 20-ig az adófolyószámlán túlfizetésként fog szerepelni a befizetett cégautóadó összege.  A bevallás beadását követően, várhatóan az adóhatóság a bevallásban szereplő megbontás szerint (feltételezhetően havi bontásban) fogja felkönyvelni a cégautóadót a folyószámlára.  Gyakorlati szempontból az adóhatóság iránymutatása lesz a meghatározó, hiszen jelenleg még több kérdés nem egyértelmű.

Nyakunkon az adófizetési határidő!

Az összességében alacsony volumenű újautó-vásárlásokban a vállalati beszerzések domináltak, e gépjárműveknél pedig a korlátozásmentes magánhasználat kulcsa a cégautóadó megfizetése volt, amely néhány napon belül ismét esedékes. Az államháztartási adatok tanúsága szerint szeptemberig közel 18,3 milliárd forint folyt be a cégek által befizetett gépjárműadóból az év első nyolc hónapjában, ami kismértékben maradt el az előző év azonos időszakának bevételétől. A cégautóadó – tételes adó lévén – az idén még egyszerűen kalkulálható, hengerűrtartalomtól függően 7 ezer vagy 15 ezer forintos havi adóterhelést jelent az idei évben a társaságok számára, megfizetésével e gépjárműveknél korlátozásmentessé válik a magáncélú használat.

A néhány napon belül, október 20-án esedékessé váló negyedéves cégautóadót az olyan – akár magyar rendszámú, akár külföldön üzembe helyezett – személygépkocsik után kell megfizetni, amelyek után a társaság költséget, ráfordítást vagy értékcsökkenési leírást számolt el.  Érdemes odafigyelni arra, hogy a negyedévre fizetendő cégautóadóból az idén még egyértelműen levonható az önkormányzati adóhatóság által megállapított gépjárműadó azokra a hónapokra, amelyekben mindkét adókötelezettség fennállt. Mindennek csupán egyetlen feltétele van, hogy gépjárműadó-fizetési kötelezettségének a társaság határidőben eleget tegyen. Abban az esetben, ha a két adó megfizetésének különböző a kötelezettje, a levonás nem érvényesíthető.

Cégautóadó-besorolás – 2012

Gépjármű teljesítménye (kW) „0”–„4” osztályjelzések esetén „6”–„10” osztályjelzések esetén „5”; „14–15” osztályjelzések esetén
0–50 16.500 Ft 8.800 Ft 7.700 Ft
51–90 22.000 Ft 11.000 Ft 8.800 Ft
91–120 33.000 Ft 22.000 Ft 11.000 Ft
120 felett 44.000 Ft 33.000 Ft 22.000 Ft

Ossza meg ismerőseivel:

  • Megosztás
Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, kövessen minket a Facebookon is!

Hozzászólások (17)

  1. Sz.Ferencné szerint:

    Tisztelt Héhn Miklós Úr,
    Az alábbi témakörben szeretném szíves szakértői véleményét kérni:

    A cég által bérelt személygépkocsikat munkavállalók részére a munka elvégzéséhez adja a munkáltató. A bérleti díj -több más elemmel együtt- tartalmazza a cégautó adó összegét is, amit a bérbeadó számol el a NAV felé.A bérleti díj áfája 2012-től levonható vált. A munkavállalók a szgk. használatáról útnyilvántartást kötelesek vezetni. Az útnyilvántartásban megjelenő magáncélú használat miatt semmilyen költséget nem téríttet meg a munkavállalóval a munkáltató.
    Kérdéseink:
    1. .Keletkezik-e a munkavállalónak adóköteles jövedelme az ingyenes, magáncélú szgk. használat miatt?
    2. A munkáltatónak a fentiek miatt keletkezik-e valamilyen adó és járulékfizetési kötelezettsége ?
    3. A szgk. magáncélú használat miatt a munkavállaló által meg nem térített értéke (piaci érték , amely a bérleti díj, üzemanyag költség, szervíz díj hivatalos és magáncélú arányának része) a vállalkozás költségének minősül-e, vagy társasági adóalap növelő lesz?
    4..A szgk-t . használó munkavállalók egy része értékesítési képviselői munkakörben dolgoznak, akik a szgk-t a saját lakhelyükön tárolják. A lakhelyüktől az adott munkanapon az első ügyfél üzletéig, irodájáig, illetve az utolsó ügyféltől a lakhelyig megtett út hivatalos célú útnak minősíthető-e?

    Várom szíves válaszát.

    Köszönettel:

    Sz.Ferencné

    • Héhn Miklós szerint:

      Tisztelt Asszonyom!

      Az áfa levonás során a magánhasználatra eső részt nem lehet levonni, erre jó odafigyelni mert idéntől ez is az ellenőrzési irányelvek közé tartozik. A hatályos szja törvény szerint a kifizető által biztosított személygépkocsi használata a magánszemély részre adómentes juttatás, és a kifizetőnek sem keletkezik adó és járulék fizetési kötelezettsége. A kifizető által használt cégautó révén elszámolt fenntartási, üzemeltetési költségek, ráfordítások a tao törvény értelmében a vállalkozás érdekében felmerült költségek közé tartoznak.
      A 4. kérdésére a válasz sajnos az, hogy nem lesz hivatalos célú. Ezt sajnos nem lehet kikerülni, csak ha vissza mennek a székhelyre és onnan mennek haza (természetesen vizsgálandó, hogy így esetlegesen jobban jár-e a cég).

      üdvözlettel:
      Héhn Miklós

  2. Dr.Nyéky Tamás szerint:

    Háziorvosi praxisban használt , az egészségügyi Bt. által TB. pénzből vásárolt és finanszírozott személygépjármű után kell-e cégautóadót fizetni?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel: Dr. Nyéky Tamás

    • Héhn Miklós szerint:

      Tisztelt Dr. Nyéky Tamá!

      Amennyiben az autó kizárólag a háziorvosi praxis tevékenységének ellátása érdekében van használva, akkor nem kell fizetni cégautóadót.

      Üdvözletttel:
      Héhn Miklós

  3. Sterk Éva szerint:

    Hurrrrrááááá! Köszönöm! (ez sokat jelent nekünk!)

  4. Sterk Éva szerint:

    Köszönöm szépen a válaszát, gyárilag kétüléses, akkor mentes a cégautóadó alól, ugye?

  5. Sterk Éva szerint:

    Köszönöm szépen a válaszát, akkor még csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mivel a gépkocsi 2 üléses (Peugeot Partner), jól értelmezem, hogy teherautónak minősül és akkor nem kell cégautóadót fizetni? Üdv. S.Éva

    • Héhn Miklós szerint:

      Tisztelt Sterk Éva!

      Amennyiben a kérdéses autó gyárilag kétüléses volt, akkor véleményem szerint teherautónak fog minősülni cégautó adó szempontjából.

      Üdvözlettel:
      Héhn Miklós

  6. Sterk Éva szerint:

    Tisztelt Héhn Miklós!

    Mi egy állatvédő szervezet vagyunk, aki úgy jutott állatszállításra alkalmas (2 üléses pick-up-os) gépjárműhöz, hogy egy cég átutalt céladományt, ami csak erre volt felhasználható. Mivel non-profit szervezet vagyunk (és valójában az, nem csak úgy csinálunk), árbevételünk nincs, csak az adó 1% ill. adomány, valamint az állatok szállításához elengedhetetlen a szállítóeszköz, rendkívül méltánytalannak tartjuk, hogy semmi megkülönböztetés nincs a vállalkozásoknál használatos személygépkocsik adózásához képest. Ugye, sajnos ezt jól látom? Nincs is semmi lehetőség az adó elkerülésére, természetesen szabályos úton.
    Köszönöm, ha válaszol,

    Üdvözlettel:
    Sterk Éva

    • Héhn Miklós szerint:

      Tisztelt Sterk Éva!

      A cégautóadó esetében sajnos az adómentességi szabályok nem terjednek ki teljes körűen a nonprofit szervezetekre. A jelenlegi mentességi szabályok csak a törvényben felsorolt néhány esetben érvényesek, általában személyszállításhoz kapcsolódóan. Sajnálatos módon az Önök esetében nem lehet az adót kikerülni.

      Üdvözlettel:
      Héhn Miklós

  7. Ferenczi Szilvia szerint:

    Kedves Miklós,

    az lenne a kérdésem, hogy Kft tulajdonában álló személygépkocsi után, mely után nem számolnak el költséget, sem ráfordítást, sem écs-t, kell cégautóadót fizetni? Az utolsó bekezdése alapján én úgy értelmezem, hogy nem, ugyanakkor több helyen azt olvastam, hogy az elszámolt költségtől független a cégautóadó. Megnéztem az 1991. évi törvényt is, de nem egyértelmű számomra a megfogalmazás.

    Köszönettel,

    Ferenczi Szilvia

    • Héhn Miklós szerint:

      Kedves Szilvia!

      Sajnos olyan nincsen, hogy egy autó után nem számolnak el költséget. Amennyiben minden számlát (pl: üzemanyag, kötelező biztosítás stb) más fizet ki, számvitelileg akkor is jelentkezik költség amennyiben a kft a számviteli törvény hatálya alá tartozik. A számviteli törvény szerint az ingyenesen kapott szolgáltatásokat is kell könyvelni (a költséget és vele szemben hogy más fizette ki), és ez alapján már lesz költség elszámolva a könyvekben.

      Üdvözlettel:
      Héhn Miklós

  8. Kocsis János szerint:

    Üdvözlöm!

    Kérdéseim a magántulajdonban lévő cégautó adójának bevallási- és megfizetési módjára vonatkoznak:
    - a 2011-es évhez hasonlóan negyedéves bevallásokat kell készíteni az érintett hónapokról?
    - a megfizetés határideje továbbra is a negyedév végét követő hónap 20-ik napja?
    - nyílt-e lehetősége a magánszemély tulajdonosnak az évi egyszeri bevallásra és megfizetésre, hiszen korábban erről is lehetett olvasni?

    Válaszait előre is köszönöm!
    Tisztelettel:
    Kocsis János

    • Héhn Miklós szerint:

      Tisztelt Kocsis János!

      A bevallásokat ugyan úgy negyedévente kell beadni 2012-ben mint 2011-ben, a fizetési határidő továbbra is a negyedévet követ 20.-a lesz. Az évi egyszeri bevallás és befizetés javaslatát végül módosították, nem került a törvénybe.

      Üdvözlettel:
      Héhn Miklós

  9. Göncző György szerint:

    Az lenne a kérdésem, hogy ha egy autókölcsönzéssel foglalkozó Kft magánszemélytől bérel autót a szolgáltatásának nyújtásához, de nem egész évben, hanem időszakosan(pl. február, május, szeptember), akkor a KFT-nek hogyan kell 2012-ben cégautót fizetnie? Egész évre és a végén visszaigényel az időszakos megállapodások szerint, vagy hogyan?

    • Héhn Miklós szerint:

      Kedves György!

      A cégautóadó esetében az adókötelezettség a használatra való átengedést követő hónap első napján keletkezik és annak a hónapnak az utolsó napjáig tart ameddig költséget számolna el. Az adót a negyedévet követ 20. napig kell megállapítani és bevallani (a gépjármű adó az eddigi szabályok alapján továbbra is levonható lesz).

      Üdvözlettel:
      Héhn Miklós

Kövesse a bejegyzés kommentjeit RSS-en!

Hozzászólás a bejegyzéshez

Bejegyzésre érkező hozzászólások moderálására az RSM DTM Hungary Zrt. a jogot fenntartja. A hozzászólás a beérkezéstől számított maximum 24 órán belül megjelenik. A hozzászólások, nem feltétlenül tükrözik az RSM DTM Hungary Zrt. véleményét, azok tartalmáért a társaság nem tehető felelőssé.

Jogi közlemény: Jelen bejegyzés első megjelenésének időpontját a bejegyzés tetején találja meg, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem aktuális. Az RSM DTM Hungary minden megtesz a tanácsok pontosságáért és hasznosságáért, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Az oldalon és a bejegyzésekben közzétett információk, elemzések és következtetések tájékoztató jellegűek és nincsenek tekintettel az olvasók egyéni igényeire és adójogi helyzetére. A közölt adatok teljességéért, pontosságáért valamint aktualitásáért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget. A közzétett információk nem minősülnek továbbá tanácsadásnak (úgymint adó-, jogi- vagy egyéb tanácsadásnak), és ezáltal nem helyettesítik a társaságunk szakértőivel folytatott személyes megbeszélést. A jelen honlapon feltüntetett linkeken keresztül elérhető weboldalakon található információk alapján hozott illetve az azokra alapozott üzleti döntésekből eredő károkért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget.