Átmeneti adóteher: amit nem tudunk…

Jön az átmeneti adóteher! Részletes válaszok egyelőre nincsenek, kérdések annál inkább. Összeszedtük a legfontosabbakat:

Hegedüs Sándor

Partner, Adóüzletág vezető
A szerző további bejegyzései » Bemutatkozás ▼

Átmeneti adóterhet vetne ki a bruttó 202 ezer forint felett keresőkre a kormány – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium tegnap este ismertetett terveiből.  A cél az lenne, hogy az adójóváírás és a szuperbruttó kivezetése miatt rosszabbul járó munkavállalókat az új közteherből befolyó forrással kompenzálják. A részletek egyelőre nem ismertek. Szakértőnk körbejárta a témát, és megfogalmazta a legfontosabb, mindenképpen tisztázásra szoruló kérdéseket.

1.)    Azok a munkáltatók, akik a béremelésüket az elvárt szint (5 százalék) felett teljesítik, az ajánlás feletti részt az államtól részben visszatéríttethetik – derül ki a tervekből. Rögtön felmerül a kérdés, hogy ez mekkora hányadot jelent.

2.)    További kérdés, hogy a felette lévő részt munkavállalónként, vagy vállalkozásonként fogják nézni.

3.)    Azoknak a munkavállalóknak, akik a fentiek ellenére még mindig nettó pozícióromlást lennének kénytelenek elszenvedni 2011-ről 2012-re, és nem kapnak a fekete- és szürkegazdaságból jövedelemkiegészítést, a kormányzat a NAV-on keresztül kompenzációt juttatna. A pozícióromlást a munkavállalónak kell majd a NAV-nak bejelenteni. A pozícióromlást milyen referencia-időszakhoz fogják viszonyítani? Ez lényeges kérdés, hiszen megfelelő bázis megválasztásával rengeteget lehet trükközni – ami mindenképpen kiküszöbölendő!

4.)    Ha a nyilatkozat nem lesz helytálló, annak milyen jogkövetkezményei lennének? Mi módon tudja majd az adóhatóság a nyilatkozat helytállóságát ellenőrizni, mármint azt, hogy az illető személy rendelkezik-e bevételekkel a fekete- és szürkegazdaságból?

5.)    A munkavállalók mekkora része lesz olyan helyzetben, hogy a nyilatkozatot beadja? Lesz-e róla információja, hozzá fog-e férni a nyomtatványhoz? Ki tudja-e majd tölteni a nyomtatványt?

6.)    Még ha a munkáltatók számára többletadminisztrációt is jelent, nem lenne-e célszerű a NAV felé történő nyilatkozatot a munkáltatótóhoz telepíteni, annak érdekében, hogy a munkavállalók minél nagyobb köre részesüljön a kompenzációban? Ez összeköthető lenne az amúgy rutinszerű év eleji munkavállalói nyilatkozatadással a munkáltató irányába.

7.)    „A kompenzáció végső összege az éves jövedelem alapján lesz meghatározva” – áll a tervekben. Mindez részét fogja képezni a magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallásának?

8.)    Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202 ezer  forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Miért ennél az összegnél lett meghúzva a határ, hiszen a számításaink szerint a vesztesek és nyertesek közötti határ egyedülállóknál, egy gyermeket, illetve két gyermeket nevelőknél is 213 ezer forintnál húzódik?

9.)    Mi módon és mikor fogja tudni a NAV meghatározni, hogy a jövedelemkiesés már senkit sem érint? A következő évi bevallásban? Akkor viszont előfordulhat, hogy az átmeneti jellegű hozzájárulás egy évvel tovább fog fennmaradni? Ha igen, akkor ez a bevétel visszaigényelhető lesz-e a magánszemélyek számára?

10.) Mi történik akkor, ha az előzetes becslés alapján beszedett hozzájárulások összege nem fedezi a kompenzációk összegét, vagy éppen a bevételek meghaladják a kapcsolódó kiadásokat? A kapcsolódó bevételek és kiadások elkülönülten lesznek-e kezelve? A különbözetek rendezve lesznek-e?

Ezek persze csak a legfontosabb kérdések, a sort még hosszasan folytathatnánk. Reméljük mindenesetre, hamarosan jogszabálytervezet formájában mindenre választ kapunk.

Ossza meg ismerőseivel:

  • Megosztás
Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, kövessen minket a Facebookon is!

Hozzászólások (1)

  1. Edina szerint:

    Azt nem értem, hogy azt miért nem említi senki, hogy aki, az egy kulcsos adó bevezetésekor BRUTTÓ 293 EZER ALATT keresett, MINDENKI ROSSZABBUL JÁRT és azt még mindig nem kompenzálták. Tehát, aki az egykulcsos bevezetése előtt bruttó 250 ezer forintot keresett, annak az egykulcsos bevezetése után csökkent a fizetése, most meg még Ő adjon támogatást???? És aki az egykulcsos bevezetése előtt 1 milliót keresett bruttóban, most meg egy csomót kap havonta pluszban az egykulcsos bevezetésével, az is ugyanúgy támogasson, mint akinek 203 ezer a bruttója?????????

Kövesse a bejegyzés kommentjeit RSS-en!

Hozzászólás a bejegyzéshez

Bejegyzésre érkező hozzászólások moderálására az RSM DTM Hungary Zrt. a jogot fenntartja. A hozzászólás a beérkezéstől számított maximum 24 órán belül megjelenik. A hozzászólások, nem feltétlenül tükrözik az RSM DTM Hungary Zrt. véleményét, azok tartalmáért a társaság nem tehető felelőssé.

Jogi közlemény: Jelen bejegyzés első megjelenésének időpontját a bejegyzés tetején találja meg, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem aktuális. Az RSM DTM Hungary minden megtesz a tanácsok pontosságáért és hasznosságáért, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Az oldalon és a bejegyzésekben közzétett információk, elemzések és következtetések tájékoztató jellegűek és nincsenek tekintettel az olvasók egyéni igényeire és adójogi helyzetére. A közölt adatok teljességéért, pontosságáért valamint aktualitásáért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget. A közzétett információk nem minősülnek továbbá tanácsadásnak (úgymint adó-, jogi- vagy egyéb tanácsadásnak), és ezáltal nem helyettesítik a társaságunk szakértőivel folytatott személyes megbeszélést. A jelen honlapon feltüntetett linkeken keresztül elérhető weboldalakon található információk alapján hozott illetve az azokra alapozott üzleti döntésekből eredő károkért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget.