Tippek vállalati devizaadósoknak
Adóoldalról is tehetnek a vállalati devizaadósok a szárnyaló frankárfolyamból fakadó terheik mérsékléséért.
Bár az elmúlt napokban érzékelhetően gyengült a svájci frank, a várakozások szerint még jó ideig nem várható az alpesi deviza árfolyamának normalizálódása. Addig is azonban számos – pénzügyi, illetve adóoptimalizációs – technika segítségével mérsékelhetik terheiket a vállalati devizaadósok. Sorba vettük, mi segíthet.
Kiindulópontként leszögezhető, hogy a követelések és kötelezettségek egyensúlyának úgynevezett aranymérlegszabálya a devizahitelek esetében is irányadó. A szabály egyszerű: amennyi devizás kötelezettségem fennáll, – figyelemmel a futamidőre - azzal összhangban célszerű lennie a követeléseknek. A semmiből persze nem teremthető devizás követelés, az egyensúly a majdani forintbevételekre kötött fedezeti ügyletek (példul cash-flow hedge, forward megállapodások) segítségével teremthető meg.
További lehetőség a devizakötelezettség-moratórium vagy -átütemezés. Ezek a kétoldalú megállapodások a finanszírozóval jelentős tehercsökkenést tudnak eredményezni; jellemző technika a tőkemoratórium, amikor a vállalati adós csak a kamatokat és a kezelési költséget fizeti, illetve a futamidő-hosszabbítás. Tapasztalataink szerint utóbbi már jelentős felkészültséget igényel az adós oldaláról; a finanszírozó ugyanis a hosszabbításra jellemzően akkor bólint rá, ha azt részletes üzleti terv támasztja alá. A finanszírozó számára a devizakitettség emészthető menedzselése a lényeg, ezt kell cash-flow és mérlegoldalról alátámasztani.
Adóoldalról sem kilátástalan a devizaadósság elleni küzdelem. Társasági adóban például legálisan érvényesíthető az árfolyamveszteség. A társaságiadó-előleget havonta fizetők számára lehet ez követendő út, amennyiben már most prognosztizálható, hogy a társaság éves eredményére jelentősen negatív hatást gyakorol az árfolyamveszteség. A technika alkalmazása persze pontos adótervezést igényel, hiszen ha túlbecsüljük várható adókötelezettség csökkenést, akkor a különbözetre még 20 százalékos mulasztási bírságot is fizetni kell. A technika ezzel együtt is hasznosnak tekinthető, hiszen cash-flow oldalról jelentős könnyebbséget tud jelenteni a vállalati adós számára.
Prevenciós szempontból nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a devizakötelezettségeken keletkező árfolyamveszteség az üzleti év zárásával – a mérleg szerinti eredménybe kerülve – csökkenti a saját tőkét (http://blog.rsmdtm.hu/2011/06/negativ-sajat-toketanulsagok-es-megoldasok-jovo-majusra/). Ennek akkor lehet jelentősége, ha a saját tőke az elvárt szint (kft.-knél a jegyzett tőke fele, rt.-knél a kétharmada) alá esik. Ilyenkor ugyanis a társaság vagy köteles taggyűlési (közgyűlési) szinten eldönteni ennek az állapotnak a megszüntetését, vagy el kell határoznia jogutód nélküli megszűnését vagy más gazdasági társasággá alakulását.
Hogy a svájci frank mikor térhet vissza egy elviselhetőbb árfolyamsávba, nem tudni. Az viszont látható, hogy nem kell passzivitásba vonulnunk, igenis aktívan is tehetünk a terhek mérséklése érdekében. Azon már nem lehet változtatni, hogy a csapdába besétáltunk, de azért igenis lehet tenni, hogy előbb-utóbb kikecmeregjünk belőle!
Az igazi probléma az, hogy bár a bejegyzés több lehetőséget is adott arra, hogy a devizahitelek kockázatát csökkentsük, megfelelő fedezeti protfólió kialakításával, az elmúlt három évben szerintem egyetlen egy olyan pont sem volt, akár esett, akár emelkedett éppen a CHF, hogy az adósok úgy érezték volna, hogy vállalják a többletköltségeket azért, hogy rosszabb már ne legyen – legalábbis a lakossági hitelfelvevőknél ez a személet körvonalazódott számomra. Mint a legrosszabb amatőr day-trade-erek, amikor nőnek a veszteségeik, azért nem szállnak ki, mert ez biztosan csak átmeneti, amikor csökkennek a veszteségeik, azért nem szállnak ki, mert ez biztosan trend.