EBA: a vállalkozói szellem dicsérete
Az év vállalkozóját keresi az RSM DTM Hungary, további részletek legfrissebb blogbejegyzésünkben
Kemény időkben a vállalkozói szellem is felértékelődik – megléte vagy hiánya gyakran dönt siker és kudarc, túlélés és vég között. A vállalkozó kifejezése kultúránkban ugyan nem nélkülözi a negatív mellékzöngét – érdekes módon az angol entrepreneur szónak nincsen ilyen „terheltsége” -, ám a vállalkozó valódi, eredeti értelme valami magasztosat, nagyívűt jelöl. Olyan embert, csapatot, közösséget, szervezetet, aki vagy amely az innováció, az ötlet talaján valami újat alkot, olyasvalamit, ami hasznos a szűkebb és a szélesebb közösségnek egyaránt.
Az RSM International – a hálózat, amelyhez az RSM DTM Hungary is tartozik – hisz a vállalkozói szellemben. Ennek jegyében lépett a European Business Awards (EBA) szponzorai közé, felkarolva ezzel egy olyan kezdeményezést, amely a kiválóság, az innováció teljesítményeit kívánja elismerni Európa-szerte. Az EBA keretén belül is „Az Év Vállalkozója” díj az, amely az RSM International nevéhez fűződik, amelynek szponzorálásában részt vesz, hiszen ez testesíti meg a leginkább a hálózat értékeit, fókuszát, gondolkodásmódját.
Az idén az RSM DTM Hungary is részt vesz a kezdeményezésben, jelezve ezzel a külvilág felé, hogy a vállalkozói szellem a magyar vállalatok számára is alapvető érték. A válogatás már zajlik, a hónap végére meglesznek azok a cégek, amelyek majd a nemzetközi megmérettetésen hazánkat képviselik. A szereplésükről természetesen időben hírt adunk, hiszen azt gondoljuk: a vállalkozói szellem dicsérete közös ügyünk. Aki pedig szeretné további kíváncsiságát kielégíteni, azt várjuk a http://www.businessawardseurope.com honlapon.