Új végrehajtási rendelet az áfatörvényhez I.

2011. július 1-től automatikusan, tehát minden további nemzeti szabályozás nélkül hatályba lép az Európai Tanács 282/2011/EU végrehajtási rendelete, amely az uniós áfadirektíva egységes értelmezését adja. Célja, hogy a 27 tagállamban azonosan alkalmazzák az áfaelőírásokat és -fogalmakat, különös tekintettel az adóalanyokra, az ügyletekre és az ügyletek teljesítési helyére. Az alábbiakban praktikus összefoglalót adunk a magyar szolgáltató és értékesítő társaságokat érintő legfontosabb szabályokról, a második fél évtől ezek figyelembevételével kell értelmezni az áfatörvényben foglaltakat.

A székhely több mint postai cím

Az áfadirektíva 2010-től a határon átnyúló, társaságok közötti szolgáltatásnyújtások teljesítési helyének meghatározásakor alapvetően támaszkodik a „gazdasági tevékenység székhelye”, illetve az „állandó telephely” fogalmára. A tagállami tapasztalatok alapján a végrehajtási rendelet értelmében ennek megállapításához figyelembe kell ugyan venni az alapvető vállalatirányítási döntések meghozatalának helyét, a létesítő okiratban szereplő székhelycímet, illetve az ügyvezetés üléseinek a helyét is, de ha ezek alapján nem egyértelmű, hogy melyik államban van a székhely, akkor az alapvető vállalatirányítási döntések meghozatalának helyét kell székhelynek tekinteni. A székhely fogalmának pontosítása indokolt idő- és szükségszerű volt, ugyanakkor jelentős adminisztrációs terhet (és kockázatot) jelent a vállalkozások részére, mivel közhiteles forrásból nem hozzáférhető adathoz köti a teljesítési helyet, és ezáltal annak eldöntését is, hogy a szolgáltatás után melyik államban kell áfát fizetni.  A helyzeten az sem sokat segít, hogy a rendelet feketén-fehéren kijelenti: egy egyszerű postai cím nem fogadható el az adóalany gazdasági tevékenységének székhelyeként.

Az állandó telephely „pontosítása”

Ha a szolgáltatást a megrendelőnek a gazdasági tevékenység székhelyétől eltérő állandó telephelye veszi igénybe, akkor teljesítési helynek azt az államot kell tekinteni, ahol ez utóbbi található. A rendelet az állandó telephely fogalmát is pontosítja. Eszerint állandó telephelynek kell tekinteni bármely olyan telephelyet, ahol a személyi és tárgyi feltételek „kellően állandó jelleggel” és „megfelelő szervezettel” rendelkezésre állnak a szolgáltatások igénybevételéhez, illetve nyújtásához. Itt is kaptunk egy meglehetősen katonásra sikerült útbaigazítást: az a tény, hogy valamely telephely közösségi adószámmal rendelkezik, önmagában nem jelenti azt, hogy állandó telephely is (de ha a számlán az állandó telephely állama szerinti közösségi azonosítót tüntetik fel, akkor ezt az állandó telephelyet úgy kell tekinteni, mint amely részt vett az említett tagállamban teljesített termékértékesítésben vagy szolgáltatásnyújtásban, kivéve, ha az ellenkezőjét bizonyítják).

A székhelyre és az állandó telephelyre vonatkozó pontosítások bár fenntartják az üzletfelek tevékenységének részletes átvilágítása jelentette többletterheket, ugyanakkor a rendelet azt is kimondja, hogy ha a szolgáltatás igénybevevőjének állandó telephelye nem határozható meg, a szolgáltatásnyújtó jogosan tekintheti úgy, hogy a teljesítési helye az, ahol az igénybevevő székhelye van. Továbbra is kérdés marad tehát, hogy vajon az adóhatóság is elfogadja-e majd a számlázás előtt a megrendelő székhelyére vonatkozóan beszerzett adatokat.

Az adószám nem tesz adóalannyá, de vélelmezhetővé teszi az adóalanyiságot

A szolgáltatások teljesítési helyének meghatározásakor a székhely és a telephely meghatározása mellett a másik fontos kérdés, hogy az igénybevevő adóalany-e (pontosabban hogy adóalanyként veszi-e igénybe a szolgáltatást). Ebben a kérdésben is pontosít a végrehajtási rendelet. Kimondja például, hogy a teljesítési hely meghatározásakor kizárólag a teljesítéskor fennálló körülményeket kell figyelembe venni. Az ezt követő változások nem befolyásolják a szolgáltatás teljesítési helyének meghatározását.

További szabály, hogy ellenkező bizonyításig a szolgáltató adóalanynak tekintheti megrendelőjét, ha

• a közösségi megrendelő megadta érvényes közösségi adószámát (az adószám érvényességének ellenőrzése kötelezően elvárt!), vagy úgy tájékoztatja a szolgáltatót, hogy már megkérte azt;
• a nem közösségi megrendelő megadta a saját adóhatóságának igazolását arról, hogy adóalanyként gazdasági tevékenységet folytat (pl.: cégjegyzékszám, adószám, adóhatósági igazolás).

Fontos, hogy ha egy külföldi vállalkozás kizárólag magáncélra veszi igénybe a szolgáltatást (ideértve a személyzete általi igénybevételt is), nem tekintendő adóalanynak még akkor sem, ha rendelkezik érvényes közösségi adószámmal és azt megadta a szolgáltatónak. Ilyenkor a magyar szolgáltató áfás számlát kell, hogy kiállítson vevőjének. E szabály alól kivétel, amikor a külföldi megrendelő magáncélra is és gazdasági tevékenysége céljából is használja ugyanazt a szolgáltatást: ilyenkor – egyéb jogok sérelme nélkül – a teljes szolgáltatást üzleti célúnak lehet tekinteni és áfamentesen számlázni.

A helyben fogyasztás jelentősége – termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás

A végrehajtási rendelet pontosítja, hogy nem minősül éttermi vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnak, tehát termékértékesítésnek kell tekinteni az olyan étel- és italértékesítést, amelyhez nem kapcsolódik semmilyen egyéb (kiegészítő) szolgáltatás – az étel szállítása nem minősül kiegészítő szolgáltatásnak. Az egyes élelmiszerek alapanyagától függő kedvezményes, 18%-os áfa kulcs alkalmazásával kapcsolatos magyar adóhatósági állásfoglalásokon edződött vállalkozások részére a végrehajtási rendelet ebből a szempontból nem hoz újat. Számukra korábban sem a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás közötti választás, hanem a termékértékesítés esetén alkalmazandó áfa kulcs kiválasztása (eltalálása?) jelentette a legnagyobb kihívást. Ez július 1. után is így marad.

Új végrehajtási rendelet az áfatörvényhez I.