Paradigmaváltás a természetben adott juttatások gyakorlatában

Egyéb jövedelem jogcímen köteles a magánszemély az adót megfizetni, ha olyan vállalkozástól kap ajándékot, amellyel egyébként semmilyen jogviszonyban nem áll. Mivel a vállalkozás a természetben adott juttatásából nem tud adóelőleget levonni, a magánszemély a juttatás negyedévét követően köteles a 10 ezer forintot meghaladó összegű le nem vont adóelőleget az adóhatóságnak megfizetni, majd az adóévi bevallásában az adót bevallani. A korábban teljesen ingyenesen kapott juttatással szemben a 2011-től hatályos szabályok szerint a magánszemély nemhogy ingyenesen gyarapodna, még neki kell megfizetnie az adót, annak minden adminisztrációs nyűgével együtt. Tényleg ez maradt az egyetlen út, vagy létezik a magánszemélyeket továbbra is (meg)kímélő juttatási konstrukció?

A kialakult helyzet oka, hogy a személyijövedelemadó-törvény 2011-es szabályozása gyökeresen átalakította a természetben adott juttatások adóztatását; és itt nem egyszerűen arról van szó, hogy 2011-től fogalmilag megszűnt a természetbeni juttatás, és helyette bevezetésre került a kifizetőt terhelő adó fogalma.

Lényegét tekintve maradt a rendszer hármassága: az adómentes juttatások, a kedvező adózású béren kívüli juttatások, valamint a magasabb adóterhelést jelentő béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyéb juttatások. Továbbá az, hogy az adóköteles juttatások után az adót továbbra is a kifizető fizeti meg. Ugyanakkor gyakorlatilag taxatívan került meghatározásra, hogy melyek azok a juttatások, amelyek a különadózás szabályai alá esnek. Így ha egy juttatás nem sorolható be a kifizetőt terhelő juttatások valamelyik nevesített formájába, a juttatás utáni adókötelezettségeket már a magánszemélynek kell teljesítenie. Az adókötelezettség jogcímét – önálló tevékenységből, nem önálló tevékenységből származó, illetve egyéb jövedelem – pedig a juttatásban részesülő és a juttató között egyébként fennálló jogviszony dönti el.

Ez az egyébként nem új előírás mégis jelentős szemléletbeli változásra kényszeríti azokat a cégeket, amelyek nem munkavállalójuk, vagy volt munkavállalójuk, illetve azok közeli hozzátartozói részére kívánnak ajándékot adni. 2011-ig, amennyiben ez a juttatás belefért (és belefért) a természetbeni juttatatás kategóriájába, a kifizető fizette meg a közterheket. A magánszemélynek nem volt egyéb dolga, mint köszönetet mondani.

A jelenlegi szabályozás az évi három alkalommal adható, és a minimálbér 10 százalékát (2011-ben       7.800 forintot) meg nem haladó csekély értékű ajándék, illetve az üzleti ajándék juttatása esetén teszi lehetővé, hogy a juttató fizesse meg az adót.  A probléma csak az, hogy ebben a körben az esetek zömében üzleti ajándéknak nem minősülő, komolyabb értéket képviselő juttatásokról beszélünk.

Így 2011-ben a magánszemély köteles a kapott ajándék utáni adót megfizetni. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy ha a cég pénzkifizetés hiányában nem tudja a juttatáskor az adóelőleget levonni, annak megfizetése a magánszemély kötelezettsége lesz. Ráadásul a vállalkozás ezt az adókötelezettséget adójogi értelemben sem átvállalni, sem a magánszemély javára megfizetni nem tudja.

Márpedig ebben az esetben az egész juttatásnak semmi értelme nincs. Nem kell nagy képzelőerő annak a szituációnak az elképzeléséhez, amikor egy vállalkozás a szabad elhatározásából adott ajándék mellé átnyújtja az igazolást is, amelyen arról tájékoztatja a megajándékozottat, hogy mekkora összegű adót (adóelőleget) kénytelen saját zsebből az adóhatóságnak megfizetni.  Ezt a kellemetlen szituációt nem sok vállalkozás vállalja fel.

Két válasz születhet a helyzet kezelésére: a vállalkozás meggondolja, hogy 1. kinek ad ezentúl ajándékot; 2. az ajándék mellett pénzt is ajándékoz, hogy legyen miből az adót megfizetni, az adóelőleget levonni.

Azt viszont látni kell, hogy az ajándék mellé adott pénz szintén adóköteles jövedelem. Ebből azonban már lehet adóelőleget levonni, de akkor meg nem marad elég az ajándék után járó adóelőleg megfizetésére. Ha végiggondoljuk, ennek a láncnak van végpontja. Ám ekkor már elég messze jár a vállalkozás azon eredeti szándékától, hogy egy kedves gesztustól vezérelve az általa nagy becsben tartott magánszemélyt megajándékozza.

A szabályozás szigora olyan területre csapott le, ahol nemhogy adóeltitkolásról, hanem ellenkezőleg, önkéntes adófizetési hajlandóságról beszélhettünk. A mostani helyzetben az érintett cégek nem annak örülnek, hogy megszabadultak egy adófizetési kötelezettségtől, hanem arra keresik a választ, hogy milyen, a jövedelemadózás szellemével összeegyeztethető megoldást lehet találni annak érdekében, hogy a korábbi adókötelezettség, ha formáljogi értelemben nem is, de gyakorlatilag náluk, és ne a magánszemélynél legyen.

Valószínűleg a jogalkotó nem akarta ezt a juttatási formát megszüntetni. Ezért is erősítette meg egy minisztériumi állásfoglalás azt az elméleti felvetést, hogy az ajándék mellé, kizárólag az adófizetési kötelezettség teljesítése érdekében adott pénzből már teljesíthető valamennyi adóköteles juttatás (ajándék + pénz) utáni adóelőleg levonása. Ez már részsiker.

Azonban kérdéses még, hogy egy ellenőrzés során az adóhatóság (NAV) mit fog szólni az adókötelezettségek teljesítése érdekében adott pénzbeli juttatáshoz, amelynek eredményeként végül nem marad más, mint az eredeti juttatás és a cég által levont adóelőleg(ek) megfizetése.