A gyes és a részmunkaidő
A kismamák munkaerő-piaci visszatérését segíti a gyes melletti munkavégzést heti 30 órában korlátozó új szabályozás:
Évek óta központi témája a családpolitikai diskurzusnak a kismamák visszatérése a munkaerőpiacra. Ezzel párhuzamosan mind erősebb a képviselete annak a szakmai meggyőződésnek, hogy a kisgyerekes anyukák reintegrálódását – jellemzően a rugalmas munkavégzési formák ösztönzésével – az államnak is segítenie kell (ezt a nézetet képviselte Ágoston Péter kollégám is „Anyák nehezített pályán” című bejegyzésében: http://blog.rsmdtm.hu/2010/06/anyak-nehezitett-palyan/). A legfrissebb intézkedések azt mutatják, hogy a kormány elfogadta ezt a koncepciót.
Heti 30 óra a maximum
2011. április 1-jétől a gyesen lévő kismamák csak olyan állást vállalhatnak, amely maximum heti 30 órás elfoglaltságot jelent. Eddig nem volt ilyen korlátozás, a gyes mellett munkát végzők akár napi nyolc órában is dolgozhattak. Az idei év első három hónapja egyfajta türelmi időszak volt, ez idő alatt kellett az érintett munkavállalók munkaidejét lecsökkenteni az új szabály szerinti maximum heti 30 órára.
Néhány kivétel ugyanakkor szerepel a szabályozásban, így azokra a kismamákra, akik otthonukban dolgoznak, nem vonatkozik az időkorlát. A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekkel gyesen lévő munkavállaló a gyermek egyéves kora után szintén időkorlátozás nélkül folytathat keresőtevékenységet. Miként az a szülő is, aki ikergyermekek után veszi igénybe a gyest, és a gyermekek elmúltak egyévesek, igaz, ez esetben csak egy gyermek után jár a gyermekgondozási segély. A munkát vállaló szülő gyesjogosultságát nem zárja ki, ha a gyermekét óvodában, bölcsődében helyezi el.
Logikus döntést született
Azt gondolom, a jogalkotó logikus döntést hozott, hiszen minden olyan ellátásnak, amely a gyermek neveléséhez kapcsolódik, értelemszerűen azt kell támogatnia, hogy a szülő minél több időt tudjon gyermekével együtt tölteni. Ez pedig napi nyolc óra munkavégzés mellett nem igazán lehetséges. Az új szabályozás tehát teret ad a munkát végezni vágyó szülőnek, hogy dolgozzon, keresetével erősíthesse a család anyagi jólétét, ugyanakkor a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségével mégis több időt tud együtt lenni gyermekével, gyermekeivel.
Egyben a munkáltató is kap egy kis ízelítőt a részmunkaidős foglalkoztatás előnyeiből. Ami különösen fontos, hiszen – mint ahogy arról Junkert Andrea kolléganőm is írt „Gyesmenedzsment” című bejegyzésében: http://blog.rsmdtm.hu/2011/02/gyesmenedzsment/#more-886 – a munkáltatók még mindig nehezen nyitnak a részmunkaidős foglalkoztatás irányába.
Külföldi példák
Érdemes egy kicsit kitekinteni Európára, hogy hol milyen az állam részéről a gyermeknevelés támogatása.
Svédországban a gyermek megszületését követően a szülő hét hónapig lehet otthon gyermekével, és az apa vagy az anya is igénybe veheti ezt a lehetőséget. A gyermekeknek egyéves koruktól van óvodalehetőségük, és általában az anyák részmunkaidőbe mennek vissza dolgozni.
Franciaországban a szülés után két hónapig lehet otthon az anyuka, és utána visszamegy dolgozni. Franciaországban az állam nem igazán támogatja az anyákat, maximum a három vagy többgyermekes anyukáknak van egy jelképes állami támogatás a gyermekneveléshez. Viszont Franciaországban van a legjobb szociális, jóléti háttér a gyermekek ellátásához.
Svájcban a szülés után 14 hét, Angliában 39 hét, Németországban pedig 14 hónapig jár az ellátás a kismamáknak. Érdemes megemlíteni, hogy több európai országban a kispapák aktívan részt vesznek a szülés utáni ellátás igénybevételekor.
Nem a keresetkiegészítés a cél
A fenti adatok alapján látható, hogy a magyar szabályozás igen kedvező, hiszen a szülők gyermekük három éves koráig többfajta ellátásra is jogosultak. Egyértelmű ugyanakkor, hogy az aktuális gazdasági helyzet rengeteg családot kényszerít (majd) arra, hogy a szülők lemondjanak a gyermekgondozási segélyről, hogy nyolc órában tudjanak továbbra is munkát vállalni. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a gyes funkciója nem a keresetkiegészítés, hanem a gyermeknevelési támogatás eszköze.
Kedves Edina!
Gyermekem édesapjával nem élünk együtt, bírósági eljárás folyik ellene. Az apuka francia és így a gyerek kettős állampolgár lett. Itt olvastam a fentiekben, hogy Franciaországban van a legjobb szociális háttér a gyermekek ellátásához. Mivel azt tudom, hogy a gyermek 10 éves koráig a francia törvény általi juttatásokat a gyermekem is igénybe veheti alanyi jogon, meg tudná-e nekem mondani, hogy hol tudok ennek utána nézni. Köszönöm segítségét előre is. Üdv. Ildikó
Kedves Ildikó!
Kérdése olyan összetett, hogy annak megválaszolása a helyzetükre vonatkozó további pontosítások nélkül nem lehetséges. Nemzetenként eltérő, hogy pontosan ki jogosult szociális ellátásra az Európai Unióban. Sok állam a szociális ellátásokat csak azoknak fizeti, akik az adott állam területén élnek vagy oda költöznek, esetenként feltétele lehet még a munkaviszony is.
Az Ön és gyermeke számára ideális döntéshez azt javaslom, hogy keresse fel a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, illetve a Francia Nagykövetséget, ahol közvetlen tájékoztatást kaphat a lehetőségekről.
Az alábbi linken a francia családi támogatásokról találhat egy rövid összefoglalót, de ezekre is csak akkor jogosult, ha Franciaországban él a gyermekkel:
http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_tagallamok&id=10#12
A családi ellátásokkal, illetve a gyermekek után járó ellátásokkal kapcsolatban érdemes lenne felkeresnie a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot:
Személyesen:
Budapest V. kerület, Hold u. 1.
H-Cs: 9-15, P: 9-13
Szociális ügyekkel kapcsolatosan az alábbi telefonszámon érdeklődhet: 795-3168
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján is találni erről egy tájékoztatót (Az Ön szociális biztonsági jogai az Európai Unióban címmel) az alábbi linken: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16346
A budapesti francia nagykövetségen is érdemes lehet érdeklődnie: http://www.ambafrance-hu.org/spip.php?rubrique2
Elérhetőség:
1062 Budapest, Lendvay utca 27., Magyarország
Telefon: (00 36 1) 374 11 00
Fax: (00 36 1) 374 11 40
a konzuli osztály nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9-től 12.30-ig
Vízumosztály: ügyfélfogadás kizárólag időpontegyeztetéssel, kedden és csütörtökön 9.00 és 12.30 között.
e-mail: Consulat.BUDAPEST-AMBA@diplomatie.gouv.fr
Üdvözlettel:
Pentz Edina