Társaságiadó-alap: amire ugrik a revizor

Költség csak akkor érvényesíthető a társasági adó alapjának meghatározásakor, ha összefüggésben áll a vállalkozási tevékenységgel. Az elvben egyértelmű szabály a gyakorlattal nem mindig egyezik meg. Anyagomból kiderül, hogy mire kell odafigyelnünk!

Aki már átesett a tűzkeresztségen, és túl van egy minden adónemre kiterjedő átfogó adóellenőrzésen, az tudja, aki még nem, az viszont majd megtapasztalja, hogy mit jelent a gyakorlati életben, ha az adóhatóság azt vizsgálja, hogy valamennyi költségszámla megfelel-e annak a követelménynek, hogy a számviteli szabályok szerint elszámolt kiadás, költség csak abban az esetben érvényesíthető a társasági adó alapjának meghatározásakor, ha összefüggésben van a vállalkozási, bevételszerző tevékenységgel. Világos és egyértelmű törvényi szabály. A gyakorlati alkalmazása azonban már nem annyira, pedig a törvény tartalmaz egy sillabuszt is azzal kapcsolatban, hogy az egyes költségek, kiadások hova sorolandók. Ma már talán kevesen emlékeznek rá, hogy az 1997-ben hatályba lépett Tao tv. az első évben csak a nem a vállalkozás érdekében felmerülő költségek, ráfordítások közül sorolta fel a jellemzően ilyennek minősülőket, és csak a hatálybalépést követő évtől tartalmazza a vállalkozás érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások felsorolását.

Az adóhatóság ellenőrzési feladatainak meghatározásakor irányelvi szinten az elmúlt években nem volt nevesítve ennek a vizsgálati feladatnak az elvégzése, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az adóhatóság célkeresztjében továbbra is minden egyes átfogó ellenőrzéskor szerepel annak vizsgálata, hogy melyek azok a költségek, amelyeket a társaság nem vehet figyelembe a társaságiadó-alap meghatározásánál elismert költségként.

Erre az adóhatóság ellenőrzési kapacitást nem különít el, adóvizsgálatok ezzel a vizsgálati céllal nem indulnak. Mégis abban mindenki biztos lehet, hogy a főkönyvek és az analitikák átnézésekor minden revizor keresi azokat a tételeket, amelyekről a legkönnyebb megállapítani (értsd: bizonyítani), hogy nem a vállalkozás érdekében felmerülő költséget, kiadást takarnak. A dolog gyakorlati oldala látszólag nagyon egyszerű, hiszen minden olyan költség, amely nem mutat közvetlen vagy közvetett összefüggést a vállalkozás bevételszerző tevékenységével, e jogcímen adóalapot képez. A gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az adóhatóság hajlamos azokkal a költségekkel, amelyek csak közvetett kapcsolatban állnak a bevételszerző tevékenységgel, korrigálni a társaságiadó-alapot.

Sajnos még mindig előfordul olyan eset, amikor az adórevizorok szimplán megfeledkeznek arról, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezések nem kimerítően határozzák meg, hogy milyen költségek, kiadások minősülnek a vállalkozás érdekében felmerülő, és milyen költségek  minősülnek nem vállalkozási érdekű költségnek. A jogi szabályozás eme sajátosságára utal a törvény különös fordulata is. A jogszabályhely helyes nyelvtani értelmezése azt jelenti, hogy a törvényben lefektetett esetkörök nem fedik le a teljes palettát, azaz lehetnek és vannak olyan tényállások, amelyek nem férnek bele egyik törvényi tényállásba sem, ugyanakkor természetüknél fogva egyértelmű a gazdasági, így az adójogi megítélésük.

Egyes költségek megítélésénél félreértések valóban adódhatnak, de ezek nem korrigálhatatlanok, ugyanakkor mindig figyelembe kell venni, hogy mindennek ára van. Ha a mai bírósági gyakorlatot megnézzük, minimális azoknak a bírósági eseteknek a száma, ahol e témakörben születik bírói ítélet. Hogy ennek van-e jelzésértéke? Nem hiszem. Minden vállalkozás maga dönt, hogy meddig megy el vélt, vagy valós igazának védelme érdekében.

Vannak kérdéskörök, amelyekből az adózók presztízskérdést csinálnak, vannak tételek, amelyekre csak egyszerűen rámondják, hogy ez még belefér a büdzsébe, vannak olyan esetek, amikor kényszerűségből beletörődnek az adóhatósági megállapításba, de ahelyett, hogy a jövőre nézve jogkövető magatartást tanúsítva igazodjanak az adóhatóság megállapításával támasztott követelményekhez, a tények változatlan hagyása mellett, a bizonylatolás megváltoztatásával „eldugják”a költséget.

Mindez vérmérséklet és egyedi megítélés függvénye. Az adórendszer működése szempontjából nem jó, mert ez a magatartás – adóhatósági és adózói egyaránt – vezet el a süketek párbeszéde effektushoz.

Valamennyien igényeljük az egyértelmű és világos jogi szabályozást, és az azon alapuló egyértelmű és követhető jogalkalmazást. Amíg ez maradéktalanul nem valósul meg, addig egy adóellenőrzés megindulását megelőzően mindenkinek érdemes rápillantania az elmúlt évek törvény módosításaira, és ha azt látja, hogy olyan változás következett be – ld. reprezentáció, üzleti ajándék, ingyenes juttatások, végleges pénzeszköz átadások, képzések elszámolása -, amely a korábbi években berögzült költségelszámolási gyakorlatát érinti, érdemes meggyőződnie arról, hogy megtörtént-e az új szabályokhoz való igazodás.