Csak az hibázik, aki dolgozik

Bezáródó kiskapuk: változás az önellenőrzés rendszerében! Felértékelődött az időtényező

Dr. Fekete Zoltán Titusz

adótanácsadó
A szerző további bejegyzései » Bemutatkozás ▼

Az önadózás elvére épülő adóigazgatás rendszerében az adóalanyok maguk vallják be, hogy szerintük mennyi az annyi; azaz van-e fizetési kötelezettségük vagy nincs. Az Állam ellenőrző hatósága pedig a vallott adatokat vagy elhiszi, vagy nem, vagy ellenőrzi, vagy nem. A rendszer több mint két évtizede működik.

Az önadózás elvéből azonban nem csak az ellenőrzés, hanem az önellenőrzés megengedésének szükségessége is következik. Hiszen hiba, tévedés bármikor előfordulhat, így, ha az adózók maguk állapítják meg az adóikat, akkor joguk is van azokat helyesbíteni.

Az önellenőrzésnek azonban vannak jól meghatározott, világos korlátai. Ezek egyike, hogy a vizsgálat alá vont adók önellenőrzéssel már nem helyesbíthetők, az ellenőrzés megkezdésének időpontjával az önellenőrzési jog elenyészik. Eddig az adózók nagyon kényelmes helyzetben voltak, mert az ellenőrzés megkezdéséig elég volt az önellenőrzést nyilvántartásba venni. A nyilvántartásba vételt követően további 15 nap állt az önellenőrzéssel helyesbített adó bevallására, illetve a feltárt adókülönbözet és pótlék megfizetésére. Így mindenki egy kicsit hátradőlve önellenőrizhetett, mert optimális esetben az ellenőrzés megkezdésének napján elég volt nyilvántartásba venni a feltárt hibát. Így a revizorok bejelentkezését követően is maradt további két hét az önellenőrzés szabályos teljesítésére.

A legutóbbi adóváltozások között elfogadott módosítás ennek a kényelmes világnak intett búcsút. A jövő évi adóváltozások iránt érdeklődő média figyelmét elkerülte ez az apró, és első olvasatra nem is annyira izgalmas eljárási szabálymódosítás.

A változás lényege, hogy az önellenőrzés a bevett gyakorlattól eltérően csak akkor minősül az ellenőrzés megkezdése előtt elvégzettnek, ha az önellenőrzésről szóló bevallás az ellenőrzés megkezdésének időpontját megelőző napon benyújtásra került. Az ellenőrzés megkezdését követően nemhogy tizenöt, de EGY NAP SEM marad befejezni az önellenőrzést. Mondhatnánk azt is, hogy egy újabb adózási kiskapu zárult be. Azonban ez az ajtóbezárás túl szigorúra sikeredett. A hazai adóigazgatás, ami legalább is az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat illeti, az elmúlt évek jogszabály és informatikai fejlesztése révén eljutott arra a szintre, hogy gyakorlatilag mindenki köteles elektronikus úton benyújtania bevallásait. Ez pedig nem nap, hanem óra-perc pontossággal meghatározható tevékenység. Aki az eBEV portált használja, annak a bevallási határnap 23:59-es időpecsétje bőven elég az üdvösséghez. De nem az önellenőrzéseknél.

Lássuk, mit hozhat a jövő!

Kora hétfő reggeli órán befejezve a pénteki önellenőrzési számításokat; nem várok, az önellenőrzést nyilvántartásba veszem, beadom 8:54-kor az önellenőrzési bevallást és Interneten keresztül átutalási megbízást adok az adó, pótlék megfizetésére. Hátradőlök. 10:08-kor jön a postás sok levéllel, köztük az adóhatóság tértivevényes hivatalos iratával, amelyben értesítést kapok arról, hogy az Art 87. § (1) bekezdés a) pontja alá tartozó bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést rendeltek el. Ajaj, ocsúdok azonnal, az ellenőrzés megkezdődött. Lehet, hogy az APEH adóbevallás feldolgozó rendszere már fel is dolgozta a pár órával ezelőtt beküldött bevallásomat, de mire a küldemény átvételéről hivatalosan is igazolást kap, már biztosan. Az ellenőrök a megbízólevél bemutatásakor szokásból megkérdezik: van-e folyamatban önellenőrzés? A válaszom határozott: nincs, mert beadtam aznap, amikor az értesítést átvettem. Nagy kár, mert az önellenőrzést szabályszerűen elvégezni már nem lehetett volna, szól az új szabály. Az adóhatóság a korábban befogadott bevallást hibaágra teszi, túlfizetést mutat ki az adófolyószámlámon, az ellenőrzés pedig hónapokkal később, ha szerencsém van, megállapítja ugyanazt az adókülönbözetet, amit korábban jóhiszeműen önellenőriztem, de bevallani szabályosan nem tudtam. Kérelmemre, vagy talán hivatalból lefolytatott méltányos eljárásban pont annyi szankciót állapít meg a hatóság, mint amennyi a befizetett önellenőrzési pótlékom volt.

Mindenki jól járt, vagy legalább is nem járt rosszul. Látszólag.

Ezért a szabálymódosításra ráfér még egy kis pontosítás annak érdekében, hogy a szabályszerűen, akár elektronikusan, akár postai úton beadott önellenőrzések egy később bekövetkező esemény miatt ne váljanak – utólagosan – a jog által tiltott cselekményekké. Mert, ha ez nem valósul meg, akkor 2011. január 1-től önellenőrizni csak akkor érdemes, ha a postás már elment, és az adóhatóság sem jöhet már.

Ossza meg ismerőseivel:

  • Megosztás
Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, kövessen minket a Facebookon is!

Hozzászólások (2)

  1. Kovács Ferenc szerint:

    Tisztelt Fekete Úr!
    Gratulálok a cikkhez! Pontos, kiemeli a változtatás lényegét!
    Üdvözlettel:
    Kovács Ferenc

  2. Pellei Tamás szerint:

    Tisztelt Fekete Úr!
    Remélem a jövöben bővebben is kifejti a gondolatait :)
    Üdvözlettel
    Pellei Tamás

Kövesse a bejegyzés kommentjeit RSS-en!

Hozzászólás a bejegyzéshez

Bejegyzésre érkező hozzászólások moderálására az RSM DTM Hungary Zrt. a jogot fenntartja. A hozzászólás a beérkezéstől számított maximum 24 órán belül megjelenik. A hozzászólások, nem feltétlenül tükrözik az RSM DTM Hungary Zrt. véleményét, azok tartalmáért a társaság nem tehető felelőssé.

Jogi közlemény: Jelen bejegyzés első megjelenésének időpontját a bejegyzés tetején találja meg, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem aktuális. Az RSM DTM Hungary minden megtesz a tanácsok pontosságáért és hasznosságáért, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.

Az oldalon és a bejegyzésekben közzétett információk, elemzések és következtetések tájékoztató jellegűek és nincsenek tekintettel az olvasók egyéni igényeire és adójogi helyzetére. A közölt adatok teljességéért, pontosságáért valamint aktualitásáért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget. A közzétett információk nem minősülnek továbbá tanácsadásnak (úgymint adó-, jogi- vagy egyéb tanácsadásnak), és ezáltal nem helyettesítik a társaságunk szakértőivel folytatott személyes megbeszélést. A jelen honlapon feltüntetett linkeken keresztül elérhető weboldalakon található információk alapján hozott illetve az azokra alapozott üzleti döntésekből eredő károkért az RSM DTM Hungary Zrt. nem vállal felelősséget.