Hol a legnagyobb a baj, ott legközelebb a segítség! És tényleg?
Hiába a munkáltatói tenni akarás, ha az állam ezt nem támogatja. Hogy lehet adóköteles az önzetlen segítségnyújtás?
Az elmúlt napok embert próbáló időjárása sokakban az együttérzés mellett a tenni akarás vágyát is felkeltette. Vannak, akik önkéntesként a gátakon állnak helyt, mások az ott szolgálókat látják el étellel, itallal. Az ilyen, szó szerint is borús időkben az új kormány se tétlenkedik; első intézkedései között duplázta meg az árvízkárosultak megsegítésére szolgáló keretösszeget.
A kormányzati, önkormányzati és egyes alapítványok segítségén túl azonban egyes társaságoknál felmerült az igény, hogy saját, kárt szenvedett munkavállalóit is segítse. Ez esetben persze nem kell hosszan érvelni amellett, hogy a szándék milyen pozitívnak, sőt példaértékűnek tekinthető, ami sokkal inkább megkérdőjelezhető az a rendelkezésre álló lehetőségek tárháza – vagy éppen annak hiánya. Egy ilyen helyzetben az adószakértő ugyanis szembesül a kérdéssel, hogy van-e címzetten ilyen esetekre vonatkozó kedvezményes elbánás, vagy az általános szabályok szerint kell megítélni a juttatás adóterheit? Sajnos a törvény és mellékleteinek áttekintése során arra jutottunk, hogy az, ha egy vállalkozás saját munkavállalóját kívánja megsegíteni, akkor az nem, hogy nem adómentes, de még kedvezményes adózású jövedelemnek sem minősül.
Emlékszünk még az elmúlt év egyik legkevésbé vitatott szja törvény módosítására, amikor évközi törvénymódosítás keretében a jogalkotó visszamenőleges hatállyal adómentessé tette a védőoltás biztosítását megelőzendő a H1N1 vírus terjedését! Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a jelenleg is ülésező Országgyűlés nem kívánja-e oly módon szolidaritását kifejezni az árvízkárosultak iránti, hogy a munkáltató által adott természetbeni vagy pénzbeni segélyeket adómentessé teszi? Ha másért nem legalább azért, hogy teljesüljön a sokak által ismert és idézett mondás: „Hol legnagyobb a baj ott legközelebb a segítség”.
