Bizalom, de mihez?
Már Madách is megmondta: „Ember küzdj és bízva bízzál!” Rendben, de ha a vagyonomról, cégemről van szó, akkor mennyit ér a bizalom? A bizalmi vagyonkezelés önmagában vonzó lenne. De tényleg az?
Örömteli, hogy egy bizonyítottan hatékony, és külföldön jól működő jogintézmény, a bizalmi vagyonkezelés (külföldön trust, treuhand néven elterjedt), mely alkalmas a hazai vállalati és magánvagyonok kezelésére, megjelenhet a magyar szabályozásban, HA…
A bizalmi vagyonkezelés intézménye kapcsán pedig azért kell nagybetűvel feltételes módban fogalmaznunk, mert nagyon sok kérdést vet fel a várva várt keretrendszer bevezetésének körülménye és az annak hatékony alkalmazását is lehetővé tevő pénzügyi szabályozás hiánya.
Mire is lenne használható ez, az új Ptk. által bevezetni kívánt jogintézmény? Sok olyan kérdés megoldására, melyet a hatályos magyar jogrend nem tud megnyugtató módon rendezni. Biztosítani tudná a munkából való visszavonulást követően a vagyon átadását és sorsának rendezését, különösen akkor, ha nincs örökös, vagy személye miatt ez másképpen nem megoldható. Alkalmas lehet az átlátható, kiszámítható vagyontervezésre. Megoldhatná az összeférhetetlenségi problémát a versenyszférából időlegesen állami, közigazgatási szférába átlépő magánszemélyek vagyonának transzparens rendezése esetén. De akár alkalmas lehet a jogintézmény arra, hogy a tulajdonos a többéves hajtás után tervezett néhány hónapos kikapcsolódás idejére a vagyonát biztos kezekben tudja. Ennek keretében ugyanis biztonságban átadható lenne a vagyontárgyak tulajdonjoga a vagyonkezelő részére, megszabva a kezelési feltételeket, s a vagyonkezelő a kedvezményezett javára szolgáltatna, mégpedig úgy, ahogy azt a vagyonrendelő meghatározza.
Elméletileg tehát örülhetnénk és tervezgethetnénk, ám, mint mindig, az ördög a részletekben rejlik. Illetve csak rejlene, mert részletek sajnos nem nagyon vannak. A kérdések számosak, elsőként itt van rögtön az új Ptk. hatályba lépése. Valószínű, hogy a politikai változások nem söprik el ezt a hasznos intézményt, de kérdéses, hogy az egyéb szabályok kapcsán kifejezett módosítási szándék miatt valóban sikerül-e ’megugrani’ a keretszabály hatályba lépését 2011. január elsején. Ha a hatálybalépés meg is történne, a jogrendbe történő beépítéshez szükséges mögöttes jogviszonyok szabályozása még várat magára, hiszen jószerivel meg sem kezdődött.
Jelen esetben pedig speciális szabályok megalkotására lenne szükség, a következő fél évben, amely meghatározza az átadott vagyonelemek elkülönítésével, nyilvántartásával kapcsolatos számviteli teendőket, rendezi a vagyonrendelés pénzügyi, illetékjogi következményeit, vagy a vagyonkezelés során elért eredmény és a kedvezményezettek adózását. Hiszen minden jóindulat mellett jelen helyzetben például illetékfizetési kötelezettség keletkezne egy ingatlan, vagy egy ingatlanvagyonnal rendelkező társaság, cégcsoport üzletrésze ideiglenes vagyonkezelésbe adásakor és annak visszavételekor is, a dupla teher pedig a relatíve rövid időre szóló időleges vagyonkezelésbe adást, mint lehetőséget bizonyosan ellehetetleníti. Nem tisztázott az sem, hogy a vagyonkezelő a saját vagyonától elkülönült, de egyébként tulajdonában lévő vagyont, annak nyereségét, veszteségét hogyan mutatná ki a könyveiben. Speciális adózási szabályok egyelőre ugyancsak nincsenek, ami értelemszerűen jogbizonytalanságot, azaz kockázatot jelent, és megkérdőjelezi e jogintézmény alkalmazhatóságát.
Véleményem szerint vagy megnyugtató módon rendeződik a hazai vállalati és magánvagyonok kezelésére alkalmas eszköz szabályrendszerének kialakítása, vagy éppen ennek hiánya kárhoztathatja marginális szerepre ezt a sokra hivatott új lehetőséget.
