Adórendőrség: bilincs tovább nincs?

Ha igazak a hírek, ismét lesz adórendőrsége kis hazánknak! Ez persze annak ismeretében, hogy Magyarországon az adómegkerülések száma dupla akkora, mint az Európai Unió más országaiban, nem nevezhető váratlan eseménynek. Az adórendőrség, mint szervezet ugyanakkor nem ismeretlen, hiszen 1999-2002 között már létezett hazánkban és az Alkotmánybíróság döntését követően szűnt meg.A megszűnés oka, pedig éppen a kétharmad hiánya volt, hiszen a szervezet megalakulásáról szóló törvényt (1998. évi XCIII.) az Országgyűlés csak kétharmados többséggel fogadhatta volna el, amely akkortájt ugye nem állt még rendelkezésre. Idén viszont ez már nem jelenthet akadályt, a kérdés csupán annyi, hogy az adórendőrség milyen háttérrel és milyen hatékonysággal tudja majd felvenni a küzdelmet az adóelkerülők ellen?

Emlékezzünk csak vissza a vagyonosodási vizsgálatok első, mindent elsöprő hullámára! A vizsgálatok nem hogy nem hozták a várt adóbevételeket, hatékonyságuk sem volt megfelelő és ráadásul sok ügy még a mai napig bírósági szakaszban van. Ezek végső kimenetele kétséges, hiszen az adózók trükkök sokaságát sorakoztatták fel, melyekből nem hiányoztak a mesés kaszinónyeremények, a tőzsdei határidős ügyletek, a baráti kölcsönök, vagy éppen a menyasszonytáncból származó milliók. Sajnos nem hiába találékony ember a magyar! A vagyonosodási vizsgálatok helyett azonban egy hatékonyabb és több tiszteletet érdemlő megoldás hatékonyabb lehet.

És ekkor jönnek a kérdések! Meddig tartana az Adórendőrség hatásköre? Ha „régi” törvényt vesszük alapul, akkor az adórendőrségnek széles hatásköre lesz, amely értelmében akár titkosan is gyűjthet információkat, adatokat vehet át a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból, a gépjármű és gépjárművezetői nyilvántartásból, határforgalmi adatokat kérhet le, vagy hozzáférhet a Rendőrség bűnüldözési és államigazgatási nyilvántartásaihoz is. Az adatgyűjtés mellett az adónyomozók akár elő is állíthatják azon személyeket, akik az adónyomozók felszólítására magukat hitelt érdemlően nem igazolják. Az adónyomozói intézkedések tárháza várhatóan széles lesz, a jogalkotó minden bizonnyal a nemzetközi példákból is meríteni fog, hiszen több ország rendelkezik hasonló szervezettel.

Németországban például kifejezetten hatékonyan működik az adórendőrség, és nem csak a kis emberek kerülnek célkeresztjébe. Elég Boris Becker teniszsztár esetét megemlíteni, aki az 1980-as években Monacoba helyezte át a lakhelyét, miközben ténylegesen Münchenben élt. Ezért 1,7 milliós adócsalásért 2 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott és 500 ezer euro pénzbüntetést kellett fizetnie.

Michael Schumacher ugyanakkor már körültekintőbb volt, amikor Németországnak hátat fordítva lakhelyét Monte Carloba, majd onnan Svájc Vaud kantonjába helyezte át, ahol akár a teljes adómentesség is elképzelhető. Schumacher reklámjogait a Vaudban alapított cégére ruházta át, amelyeket az a későbbiekben világszinten értékesített, a svájci társaság pedig egy éves fix adóval letudta összes adóterhét. Legálisan járt el és nyugodtan mondhatta: Tschüss Deutschland!

Úgy gondolom, hogy a schumacheri megoldás elgondolkodtató, hiszen ma Magyarországon nagyon hasonló cipőben járunk, és nyugodtan ki lehet jelenteni: nem divat adózni. Ennek persze oka van – az adóterhek magasak és a közszféra viszonyai sem éppen követendő példaként állnak az emberek előtt. Így sajnos szakértőként azt kell mondjam, bár nem értek vele egyet, megértem.